Tovább csökken az ADSL-szolgáltatás ára

forrás Prim Online, 2007. október 8. 14:12

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által 2006 tavaszán bevezetett – az ADSL-szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló – nagykereskedelmi árszabályozás hatására a piacon a verseny erősödött és a növekvő sávszélesség mellett csökkentek a fogyasztói árak – mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke, miután az NHH Tanácsa a napokban már ötödik alkalommal tette közzé az ADSL-szolgáltatás szabályozott nagykereskedelmi árait.

Az úgynevezett retail minus (RM), azaz a szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló nagykereskedelmi árszabályozás keretében megjelent legfrissebb nagykereskedelmi árak a 2007 első félévi kiskereskedelmi árakból indulnak ki. 2007 első félévének végén Magyarországon több mint 1,1 millió szélessávú (ADSL és kábelmodemes) internet-hozzáférés volt a 2005. végi 584 ezer és a 2004. végi 370 ezer után. Az RM szabályozással érintett ADSL-hozzáférések száma két és fél év alatt közel megtriplázódott és 2007 júniusára 690 ezer fölé emelkedett. A félév végén Magyarországon a telefonvonalak több, mint 20 százalékán vettek igénybe az előfizetők ADSL-szolgáltatást, de van olyan szolgáltatói terület is, ahol minden harmadik vonalon volt szélessávú internet-hozzáférés.

Az RM módszer bevezetésével 2006-ban az NHH Tanácsának az volt a célja, hogy a hatékonyan működő internetszolgáltatók mind az öt kötelezett nagykereskedelmi szolgáltató – Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom (T-Com) és Monortel – területén megfelelő árréssel igénybe vehessék a nagykereskedelmi szolgáltatást, és így versenyképes ADSL-ajánlatokkal jelenhessenek meg. Ez 2007 első félévére valósult meg, ekkortól ugyanis mind az öt kötelezett szolgáltató szolgáltatási területén több kiskereskedelmi ajánlat közül lehet választani.

A retail minus módszer bevezetése előtt csak a Magyar Telekom és az Invitel területén volt verseny a kiskereskedelmi ADSL-szolgáltatást nyújtó cégek között, míg ma már az egész országban van lehetőség alternatív szolgáltatót választani. Az egyes szolgáltatási területeken eltérő számban, de összesen 24 internetszolgáltató kínál ADSL-szolgáltatást. 2006 júniusában az ADSL-előfizetők 96 százaléka a Magyar Telekom és az Invitel körzeteiben vette igénybe a szolgáltatást. Mára a Magyar Telekom és Invitel területek részesedése 92 százalékra csökkent.

A szabályozás bevezetése óta a legnépszerűbb (jellemzően 1 Mbps sávszélességű) csomagok nagykereskedelmi árai 2-51 százalékkal mérséklődtek. A kisebb csökkenés az alacsony sávszélességről induló és folyamatosan (néhol két-háromszorosára) bővülő csomagok esetén figyelhető meg, míg az új csomagok ma már lényegesen alacsonyabb árakon jelennek meg a piacon, mint 2005-2006-ban. A legnépszerűbb csomagok átlagára az első RM határozatnál 7254 Ft/hó volt, a negyedik határozat idején ez 6348 Ft/hó volt, az ötödik határozat alapját jelentő 2007 első félévében pedig az ilyen új csomagok ára 4362 Ft/hó volt. A kábelmodemes hozzáférések ára az ADSL-árakkal együtt csökken, erősítve a versenyt a szélessávú internetpiacon.

Kulcsszavak: NHH DSL ADSL

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32