A Sun piacra dobta az első UltraSparc T2 szervereket

Milkovits Gábor, 2007. október 9. 18:17

A Sun piacra dobta az első UltraSparc T2 processzorral ellátott szervereket, amelyek a cég állítása szerint a versenytárs megoldásoknál nagyobb teljesítményűek, energiatakarékosabbak, és kisebb helyen elférnek.

A keddtől hozzáférhető új szerverek a Sun szerint ugyanazt a teljesítményt negyedakkora helyet foglalva, illetve feleakkora költség mellett nyújtják, mint a rivális termékek. A bejelentéssel kapcsolatban Jonathan Schwartz, a Sun vezérigazgatója azt nyilatkozta a sajtónak, hogy az utóbbi időben egyre nő az energiatakarékosság jelentősége a számítógépes infrastruktúrákban, az UltraSparc T2 rendszerek segítségével pedig nagy lépést tettek afelé, hogy éllovassá váljanak ezen a területen.

A Sun szerint az augusztus elején bemutatott UltraSparc T2 az első processzor az iparág történetében, amely egyetlen lapkán nyolc magot tartalmaz és 64 végrehajtási szálat támogat. A T2 abban is első, hogy egy lapkán belül valósítja meg a kiszolgálórendszerek legfontosabb funkcióit: az adatfeldolgozást, a hálózati és biztonsági funkciókat, a lebegőpontos műveleteket, az I/O-kezelést, valamint a gyorsított memória-hozzáférést. Ami az energiatakarékosságot illeti, a T2 processzor beéri szálanként mindössze 2 watt teljesítménnyel, miközben az iparági átlag 30 watt.

Az új Sun Fire szerverekkel a vállalat nyilvánvalóan meg szeretné növelni piaci részesedését riválisaival szemben. Az utolsó negyedéves adatok alapján a Sun a teljes szerverpiac 13%-át birtokolja, szemben az IBM 31 és a HP 28,2%-ával.

Kulcsszavak: Sun szerver

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55