A Nine Inch Nails is a netet választotta új kiadó helyett
A nagy lemezkiadókat tömörítő RIAA-t igazi csapásként éri, hogy évről évre stabilan csökken a CD-k eladási üteme. Ennek természetesen egyik oka az internet és az MP3 lejátszók együttes terjedése, de ennél fontosabbak a mesterségesen magas árak. A lemezkiadás korai szakaszában, a 60-as években nagyságrendekkel nagyobb számú előadót szerződtettek le a kiadók, mint azt ma elképzelni is tudnánk, a kor olcsó vinil lemezeinek hallgatói sokszor a borító alapján vásároltak, megtehették. Idővel azonban nagyon jelentősen lecsökkentették a kiadott előadók számát, mivel ezzel, akárcsak egy nagyszériás autó esetében, csökken az előállítási ár, így nő a haszon. A CD-k azonban már minden határon túlmentek magas áraikkal, és az emiatt fellépő másolási hullámra a lehető legrosszabban reagáltak a kiadók, csökkenő eladásaik miatt fellépő veszteségeiket még magasabb árakkal próbálták pótolni. Ez az üzleti modell ára megbukott, mégsem állt be igazi változás, így a CD-k lassan elvéreznek, annak ellenére, hogy sokan szeretik az igényes grafikai munkákat, vagy a borító fülszövegeit. A NIn esetében is hasonló a történet. Az együttes legutóbbi CD-inek magas árai miatt reklamált saját kiadójánál, majd várta a cég lépését. Nem történt semmi az égvilágon, és ez jelentősen közrejátszott abban, hogy a zenekar a jövőben kiadó nélkül, a szintén a Szigeten, csak éppen tavaly látható Radiohead példáját követve teljes egészében az internetre bízza jövőbeli anyagai sorsát. Az érintett Universal Music Group illetékesei nem kommentálták a bejelentést.