NETreKész: állami és magánprogram az internet fejlesztésére
Az Internet Hungary konferencián a miniszter kifejtette: a több mint félmilliárd forintot olyan programokra fordítják, amelyeket civil szervezetek kezdeményeznek.
A most 255 millió forint plusz 255 millió forint értékű program állami és magánfinanszírozással működik: amennyi készpénzt, illetve amekkora értékű szolgáltatást ajánlanak fel a piaci szereplők, annyi pénzt ad az állam.
Az állami rész 255 millió forintjára magyar civil szervezetek pályázhatnak, míg a magánszféra 255 millió forint értékű felajánlását a program népszerűsítésére fordítják a piaci szereplők. A programhoz továbbra is várnak a magánszférából felajánlásokat. A minisztérium arra számít, hogy jövőre mintegy 300 millió forint állami pénzre pályázhatnak a civil szervezetek. A tárca a jövő évi tervezett költségvetésében már elkülönítette ezt az összeget.
A programot jelenleg 20 cég támogatja, ezek közül az MTI információi szerint a legtöbb pénzt a Magyar Telekom adta: 40 millió forint készpénzt, illetve a csoport 24 millió forint értékű szolgáltatással, például reklámfelülettel is segíti a NETreKészt. A HP Magyarország például 5 millió forint készpénzzel és az igényeknek megfelelően eszközökkel támogatja a programot.
A program két modulból áll, az egyik az országos jelentőségű, a másik a helyi kezdeményezéseket támogatja. Az országos programokra egyenként 5-25 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást adnak: az állami pénz azonban legfeljebb a költségek 70 százalékát fedezheti. A helyi programokra 600 ezer forint - 5 millió forint közötti összeg adható, ami a költségek maximum 85 százalékát fedezheti.
A civil szerveztek első körben október 16. és november 16. között nyújthatják be pályázataikat.
A cégek által összeadott pénzt egy erre a célra általuk létrehozott nonprofit kft. költi el.
Kóka János elmondta: minden kutatás szerint a tudás és a motiváció hiánya a gátja ma az internet további terjedésének. Az állam dolga ezért egyrészt az, hogy segítse az infrastruktúra fejlesztését ott, ahol piaci alapon nem éri meg, másrészt pedig az, hogy terjessze a digitális kultúrát, s minél több embernek segítsen megérteni az internetet.
A miniszter kifejtette: a következő 6 évben 20 milliárd forintot költenek állami forrásból a széles sávú fejlesztésre az ellátatlan területeken.
Kóka János elmondta: a napokban két mobilszolgáltatóval is tárgyalnak a szolgáltatási licenc meghosszabbításáról. Hozzátette: a licencekért nem kérnek kevés pénzt, de emellett azt is feltételül szabják, hogy a két cég egyenként 20-20 milliárd forintot költsön a mobil széles sáv kiépítésére ott, ahol piaci alapokon ez nem érné meg.
Kóka János közölte: a programot azért is indítja a minisztérium, mert a magyar felnőtt lakosság 57 százaléka digitálisan írástudatlan.
Az eseményen Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke elmondta: a hatóság a szabályozáson, a verseny növelésén keresztül tudja támogatni az infokommunikáció, ezen belül az internet fejlődését. A cél az, hogy a fogyasztóknak minél jobb legyen helyzete az árat, az értéket és választékot tekintve.
Az elnök elmondta: az árak az elmúlt években nominálisan is csökkentek, amit legjobban az internet esetében, legkevésbé a mobilkommunikáció esetében érzékelnek a felhasználók a felmérések szerint.
Az fogyasztói árban is megmutatkozó csökkentést a hatóság a nagykereskedelmi árak szabályozásával tudta elérni.
A növekedési trendekről Pataki Dániel elmondta: a vezetékes hangpiac tovább csökken, miközben a mobil hangátvitel stagnálni fog. A növekedés motorja a mobil adatforgalom és az IP-média fejlődése lesz.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.