Siemens: elektronikus költözés-szolgálati megoldás Svájcban

Kovács Attila, 2007. október 21. 16:03

Azoknak a svájci lakosoknak, akik St. Gallenből Zürichbe, illetve fordítva: Zürichből St. Gallen városába költöznek, bútoraikat, ládáikat és dobozaikat ugyan még maguknak kell átcipelniük az új lakásba, de már nem szükséges az új helység illetékes hivatalába is bemenniük. A Siemens technikai segítsége nyomán ugyanis a két város, illetve kanton vonatkozásában a formaságokat mostantól az interneten lehet elintézni. Ehhez a Siemens IT Solutions and Services (SIS), a Siemens IT-szolgáltató ágazata fejlesztette ki, valósította meg és telepítette a szükséges  informatikai megoldást. Svájcban ez az első ilyen jellegű projekt.

A svájci polgároknak eddig személyesen be kellett menniük a lakcímnyilvántartó hivatalba az átjelentkezéshez. Az új Siemens megoldás keretében a lakhelyváltoztatás űrlapjait az interneten, online módon tölthetik ki, láthatják el elektronikus aláírásukkal és küldhetik be a hivatalba. Ehhez a PKI-ra (Public Key Infrastructure) van szükség, amellyel a bejelentő jogilag érvényes módon tud dokumentumokat kötelező módon aláírni és kódolni a joghatályú elektronikus levelezésben. A rendszer ennek alapján automatikusan átvezeti a lakcímváltozást az adatbázisokban. A megváltozott címadatok minden hivatal számára gombnyomásra megjeleníthetők. Az illetékes hivatalok igazgatási ráfordítása ezzel lényegében a minimumra csökken.

Ez a PPP-konstrukcióban megvalósuló projekt csak egyike a Svájcban futó tíz e-kormányzati projektnek. Az SIS a megoldás bevezetését és terítését (rollout) is vállalta. Az elektronikus azonosítást szolgáló PKI-bizonyítványokat a svájci posta biztosítja. A megoldás infrastruktúráját Zürich illetve St. Gallen városok informatikai szervezetei üzemeltetik a saját város és kanton számára.

Kulcsszavak: Siemens közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32