További 7 évig nem lesz internet-adó Amerikában

Milkovits Gábor, 2007. október 27. 12:37

Az amerikai Szenátus megszavazta azt a törvénytervezet, amelynek értelmében további 7 évig adómentes marad az internet.

Két héttel ezelőtt a Kongresszus négy éves moratórium mellett döntött, így a két háznak egyeztetnie kell majd, mielőtt közös tervezetet nyújtanak be George W. Bush elnöknek aláírásra. A jelenlegi adótilalom 1998 óta van érvényben és idén november 1-jén jár le, így a döntés igencsak időszerű volt. A világháló megadóztatásának legfőbb ellenzői az internetszolgáltatók, akik szerint az adó bevezetésével akár 17%-kal drágulhatnának az előfizetési díjak a tengerentúlon. Ez a kilátás természetesen a fogyasztói civil érdekvédelmi szervezeteknek sem tetszik, így ők is felszólaltak az adóztatási tervek ellen, amelyeket főleg a demokraták támogatnának, míg a republikánusok Bush elnökkel az élen a tartós adómentesség mellett szállnak síkra. A demokraták egyfajta progresszív, a jelentősebb internet- és tartalomszolgáltatókat nagyobb mértékben sújtó adóztatásban gondolkodnak, amely szerintük az állami bevételek mellett az esélyegyenlőséget is szolgálná. Az elutasító álláspont szerint viszont az ilyen tervek a teljes világháló szabadságát veszélyeztetik, emellett pedig a szolgáltatóknak a növekedéshez szükséges beruházási kedvét is csökkentenék.

Az internet megadóztatásáról ugyan egyelőre csak az Egyesült Államokban zajlik politikai vita, ám egy esetleges ottani szabályozás a teljes világhálót érintené, elég ha csak az olyan amerikai székhelyű nemzetközi tartalomszolgáltatókra gondolunk, mint a Google, a Yahoo, vagy a Microsoft.

Kulcsszavak: média jog internet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32