Az Apple kettőben maximálta a fejenként vehető iPhone-ok számát

Milkovits Gábor, 2007. október 28. 08:03

Az Apple bejelentette, hogy ezentúl egy vásárló legfeljebb kettő darab iPhone készüléket vásárolhat, emellett pedig a készpénzes fizetést sem fogadja el, legalábbis az Egyesült Államokban.

A vállalat június vége óta eddig több mint 1,4 milliót adott el a hibrid okostelefon/zenelejátszó készülékből, amelyet Amerikában csak az AT&T szolgáltatóval kötött exkluzív kétéves szerződéssel lehet megvásárolni. Natalie Kerris szóvivő szerint a lépések oka az, hogy sokan egyszerre több iPhone-t vesznek, amelyeket aztán illegálisan kikódolnak és így adják őket tovább magasabb áron. A két darabos limit mellett a kizárólagos hitelkártyás vásárlás is ezeket a „feketézőket” hivatott kiszűrni, mivel ezáltal a kikódolt készülékekkel kereskedők könnyebben visszakövethetőek lesznek. Tim Cook, az Apple operatív vezérigazgatója úgy becsüli, hogy az eddig értékesített mennyiségből eddig mintegy 250 ezer darabot próbáltak meg kikódolni. Külön érdekesség, hogy az Egyesült Államokban nemrég fogadtak el egy olyan törvényt, amely megengedi az egyedi felhasználóknak mobiltelefonjuk kikódolását, habár az ilyen készülékekkel folytatott kereskedelem kérdése nem teljesen tisztázott. Franciaországban viszont a helyi fogyasztóbarát szabályozás miatt az Apple kénytelen lesz kártyafüggetlen iPhone-okat is forgalmazni, igaz ennek a gyakorlati megvalósításáról egyelőre nem közöltek részleteket.

Az Apple Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában még az idén forgalomba hozza az iPhone-t, míg a többi európai országban a jövő év elején kerül a boltokba a készülék. Az exkluzív szerződött mobilszolgáltató Németországhoz hasonlóan Magyarországon is a T-Mobile lesz.

Kulcsszavak: iPhone mobiltelefon Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32