A Symantec bemutatta a Database Security 3.0-t
A Symantec bemutatta a Symantec Database Security új változatát, amely a cég tavaly ilyenkor útjára indított Security 2.0 elgondolásának fő eleme. A Symantec Database Security 3.0 új lehetőségeivel segíti a cégeket az adatbázisokban tárolt kényes információk illetve szellemi tulajdon elvesztésének megakadályozásában, valamint a világszerte szaporodó adatvédelmi szabályozásoknak való megfelelésben. A behatolóazonosító összetevőt, beépített heurisztikus tanulási képességet, műveleti szabályzat alapján valós idejű riasztást magába foglaló termék a Symantec Security Information Managerrel integrálódik.
„Az adatbázisok információvesztése komoly és az egyre jobban összekapcsolódó világban egyre összetettebb problémát jelent, amely évente százmilliókba kerül a cégeknek” – mondta Teasdale Harold, a Symantec területi igazgatója. „A Symantec Database Security 3.0-val az informatikai szakemberek nagyobb ellenőrzést gyakorolhatnak az adatbázis adatforgalmán, és bizonyosak lehetnek abban, hogy megfelelnek a szabályoknak, így a cégeknél csökken a kényes adatok elvesztésének veszélye.”
Az adatvesztés lehetősége bármely, kényes információt tároló cégnek gondot jelent, de különösen azoknak, amelyeknek eleget kell tenniük a szakmai vagy kormányzati csoportok által előírt általános információvédelmi előírásoknak. Az adatbázisokban tárolt információ mind a belső, mind a külső veszélyektől való megóvása kulcsfontosságú feladat. A Privacy Rights Clearinghouse fogyasztóvédelmi és tájékoztató szervezet szerint 2006-ban 116 adatbázis-sérülést jelentettek. Ezek hozzávetőleg 65 millió bejegyzést érintettek. A 2006-os adatbázis-sérülések összköltségét 1 milliárd dollár körülire becsülik az elemzők.
Az adatbázisok jobb, gyorsabb és intelligensebb megfigyelése
A Symantec Database Security 3.0 lehetőségeinek kihasználásával csökkenthető vagy megakadályozható az adatvesztés, valamint meg lehet felelni az előírt követelményeknek, így a vállalkozások csökkenthetik az információikra leselkedő veszélyeket és az ehhez kapcsolódó felelősség terhét. A termék a kényes és bizalmas információ biztonságos forgalma érdekében figyeli a végfelhasználó és az adatbázis között a hálózaton zajló összes SQL-tevékenységet, segít a szabályok alkalmazásában, valamint segíti az adatbázis környezetén végzett méréseket és azokról szóló jelentések elkészítését. A Symantec Database Security 3.0-t számos ponton továbbfejlesztették, illetve új képességekkel bővítették:
- Heurisztikus tanulás – Az új, heurisztikus tanulási képesség a belső informatikai szabályokkal összhangban levő SQL magatartási minták önműködő ajánlásával segít a költségek és a komplexitás csökkentésében. Az ajánlások az informatika vállalati tevékenységein (az összeolvadásokon és vásárlásokon, az új és megörökölt alkalmazások bevezetésén és a szoftverek kifuttatásán) alapulva jönnek létre.
- Behatolók azonosítása – Ezzel az új elemmel a felhasználók nyomon követhetik a rosszindulatú vagy gyanús tevékenységet annak forrásáig, orvosolhatják a helyzetet és megakadályozhatják annak ismételt előfordulását. Ez a felhasználó hitelesítési információinak vagy IP-címének és a kiszolgáló oldali eredeti adatbázis-műveletnek az összevetésével történik.
- Valós idejű, szabályzat alapján történő riasztások – Az új műveleti szabályzat funkcióval az adatbázisok üzemeltetői valós idejű riasztásokon keresztül megfigyelhetik és összevethetik az adatbázisok bemeneti és kimeneti forgalmát. Ez segít a műveletek megfigyelését szolgáló szabályok finomhangolásában és összesítésében, így nem kell az egyedi kérésekre vagy válaszokra hagyatkozni. Ezzel jelentős idő- és erőforrás-megtakarítás érhető el.
- Integrálás a Symantec Security Information Managerrel (SSIM) – Az új integrálás révén az SSIM-et és a Symantec Database Security 3.0-t is futtató vevők az SSIM kezelőfelületén nézhetik meg a több Symantec Database Security szoftverkészülékről származó események összevonásával előálló fontos adatbázis-védelmi riasztásokat.
A Symantec Database Security 3.0 többféle adatbázissal működik, így az Oracle-lel, az IBM DB2-vel és a Microsoft SQL-lel. A hardver eszközkezelők közül például a Dell OpenManage-dzsel, a Hewlett Packard OpenView-val és a Symantec Security Information Managerrel tud integrálódni. A továbbfejlesztett, beépített megfelelőségi jelentés minták és új kezelőfelület növeli a használhatóságot, míg a teljesítménybeli fejlődés gyorsítja a műveletek végrehajtását.
Licenc és elérhetőség A Symantec Database Security 3.0 a Symantec világméretű értéknövelt viszonteladói, terjesztői és rendszerintegrátori hálózatán keresztül érhető el világszerte.
Kapcsolódó cikkek
- A vállalkozásoknak nincs megfelelően átfogó tervük egy katasztrófa esetére
- Már kaphatók a Symantec 2008-as biztonsági termékei
- Symantec Spam Report: 2007. október
- Új végpontvédelmi Symantec megoldás
- Budapest is szerepel a leginkább spammel fertőzött európai városok listáján
- Egyre kifinomultabbak az internetes támadások
- Symantec Spam Report – 2007. szeptember
- Symantec: itt a Norton Internet Security 2008 és Norton AntiVirus 2008
- A cégek 87 százalékának nem megfelelő a védelme
- Symantec adatvédelmi szoftver új változata: Veritas NetBackup 6.5
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.