Kritikus fontosságú RealPlayer frissítés

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 7. 10:34

A RealNetworks kiadta médialejátszói kritikus minősítésű biztonsági javítását, melynek azonnali letöltését a legfrissebb verziókhoz is erősen ajánlja a cég.

A vállalat közleménye szerint a hiba akkor léphet fel, ha egy megfelelőképpen megformázott rosszindulatú weboldalra látogatunk el. A legnagyobb gond, hogy az ActiveX kezeléssel vannak gondok, így könnyen elképzelhető, hogy a rendszer akkor is sérül, ha a felhasználó nem működik közre aktívan. Az ActiveX által okozott túlcsordulásos hibára két megoldást kínál a szoftvercég. A RealPlayer 10.5 és a RealPlayer 11 béta verzióinak felhasználói számára készítettek egy javítást, illetve ezt beépítették a legújabb verziókba is, tehát a korábbi verziószámmal rendelkező szoftverek tulajdonosai az új RealPlayer 10-esre történő frissítéssel óvhatják meg gépeiket. Mivel a lejátszók korábbi változatokhoz képest módosított ActiveX kezelésében van a hiba, a RealPlayer 8-as illetve az az előtti verziók felhasználói ebben a hibában nem érintettek. Ugyanez igaz a Macintosh és a Linux operációs rendszert futtató felhasználókra is. A javítás, illetve a kijavított RealPlayer 10 a http://service.real.com/realplayer/security/191007_player/en/ címről érhető el közvetlenül, ugyanitt található a Microsoft Vista felhasználók számára ajánlott lejátszó is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2024. december 2. 11:38

Megvannak az idei év legjobb webshopjai

2024. november 29. 17:16

Megjelent a legfrissebb, immár 27. Ericsson Mobility Report

2024. november 26. 20:37

Idén is keresi a digitális szakma női példaképeit az IVSZ és a WiTH

2024. november 22. 16:40