Pont került a "900 MHz-es tárgyalások" végére
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Telekom és a Pannon vezetőivel aláírta a 900 MHz-s GSM frekvenciahasználati jogosultság 7,5 évre (2016. május 4-ig) szóló meghosszabbításáról szóló szerződést. A meghosszabbítás feltétele, hogy a szolgáltatók nettó 10-10 milliárd forint egyszeri díjat fizessenek, továbbá hogy az elkövetkező két évben előre betervezett fejlesztéseiken túl, nettó 20-20 milliárd forint értékű beruházást valósítsanak meg. E többletberuházásokhoz társasági adókedvezményt nem vehetnek igénybe, uniós forrást nem használhatnak fel, illetőleg a II. Nemzeti Fejlesztési Terv (vagy a később meghirdetésre kerülő hasonló fejlesztési tervek) operatív programjaiból sem igényelhetnek forrást. A fejlesztésekkel a lakosság 98 százaléka számára válik hozzáférhetővé a mobilszélessáv.
A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. és a Pannon GSM Távközlési Zrt. 1993-as koncessziós szerződése a 900 MHz-es GSM frekvenciahasználati jogosultság vonatkozásában 2008. november 4-én jár le. A szerződések értelmében a miniszter 2007 tavaszán kezdeményezett tárgyalásokat azok meghosszabbításról. A tárgyalások lefolytatására 2007. július 6-án a Nemzeti Hírközlési Hatóságot (NHH) kérte fel.
A szerződések meghosszabbításával egy időben a szolgáltatók - a társadalmi mobilitás és a digitális szakadék felszámolása érdekében - aláírtak egy, a közérdekű célok megvalósításáról szóló együttműködési szerződést is.
A szolgáltatók vállalták, hogy 2008-2009-ben a meglévő üzleti tervükön túlmenően jelentősen fejlesztik mobilszélessávú hálózatukat az ország hátrányos helyzetű régióiban.
A fejlesztést követően Magyarország területének 90%-án, valamennyi 1000 főt meghaladó lélekszámú településén, a lakosság 98%-a számára elérhetővé válik a mobilszélessáv.
A fejlesztésekre a dél-dunántúli, az észak-magyarországi, az észak-alföldi, a dél-alföldi, a közép-dunántúli és a nyugat-dunántúli régióban kerül sor.
A beruházások teljesítésének ellenőrzésére a GKM minisztere és a szolgáltatók által elfogadott könyvvizsgálói jelentés szolgál.
A szerződések a mai naptól megtekinthetők a GKM honlapján.
Kapcsolódó cikkek
- Megújult a Pannon W@P
- 112 ezerrel több mobil-előfizető szeptemberben
- Novembertől a vezetékes készülékeket is beszámítja a Pannon
- A Magyar Telekom továbbjutott a Telekom Slovenije privatizációs pályázatán
- Új mobil adat- és üzletfejlesztési igazgató a Pannonnál
- Sok érdeklődő a Telekom Slovenijére, a Deutsche Telekom a Magyar Telekom révén is pályázik
- Ismét a Magyar Telekom a legjobb a hazai cégek elszámoltathatósági rangsorában
- Mobilsziget a Pannon partnerüzleteiben
- Új senior tanácsadó a Magyar Telekom Üzletfejlesztési Üzletágánál
- Concorde: a vártnál borúlátóbb a Magyar Telekom
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.