Channel9 Magyarország: betekintés a Microsoft fejlesztőinek boszorkánykonyhájába
November 15-én hivatalosan is elindult a Channel9 Magyarország szakmai műsorcsatorna. Ezzel olyan nemzetközi kezdeményezés ért el Magyarországra, amely 2004-ben még csak a Microsoft fejlesztői számára biztosított kommunikációs platformot, amit egyébként a Wired magazin idén márciusban egyedülállóak minősített az ún. „corporate transparency” megvalósítása tekintetében.
A Microsoftnál dolgozó fejlesztők idejekorán felismerték annak a szükségszerűségét, hogy fizikailag egymástól távol dolgozó mérnököknek és IT-szakembereknek szükségük van a gyors és hatékony eszmecserére, hogy szinte azonnal választ kapjanak felvetéseikre, problémáikra. Mára a korábban belső kommunikációra használt platform nyílt webhellyé vált, a Channel9-on bárki megjelenhet, kifejtheti véleményét és megoszthatja ötleteit a többi érdeklődővel. A Channel9 a közvetlen dialógusról szól, célja, hogy a Microsoftot és a vele kapcsolatban lévő szervezeteket az őszinte, tényszerű hangvételre ösztönözze.
A portál betekintést enged a Microsoft fejlesztőinek boszorkánykonyhájába, a kulisszatitkokba, cenzúra és mindenfajta kozmetika nélkül. Ezt a műfajt a ’90-es években a United Airlines vonzó szolgáltatásaként ismerhettük meg, amikor is a 9-es csatornán bárki belehallgathatott pilótafülke, azaz a pilóták és a légi irányítók kommunikációjába.
A Channel9 magyarországi verziója nem „kicsinyített mása” az eredeti platformnak. Az átfogó, globális kérdések mellett itt kívánnak fórumot teremteni a mély szakmai eszmecserének, hogy a termékmegjelenés előtti időszaktól kezdve az adaptáció folyamatát, annak nehézségeit és a szóba jöhető megoldásokat megismerhessék a hazai fejlesztők, technológiai döntéshozók, egyetemi hallgatók és a hobbifejlesztők egyaránt.
A Channel9 magyar verziója esetében a videókat hetente teszik közzé, nagyfelbontású Windows Media Video formátumban. Az egyes anyagok terjedelme igen változatos, hiszen az 5 percestől egészen az egyórásig szinte mindenre van lehetőség. Ugyanilyen széles a műfaji paletta, hiszen kötetlen beszélgetés, demó, moderált kerekasztal beszélgetések egyaránt „műsorra kerülnek”. A megjelenítést a Silverlight 1.0 segítségével történik és a publikált tartalmak RSS csatornákon is elérhetők. A közeljövőben audiotartalmak (híradó, interjú stb.) közzétételét is tervezik, amelyet közvetlenül a hordozható médialejátszókra tölthetik majd le a látogatók.
Kapcsolódó cikkek
- Virtuális séta a Szépművészeti Múzeumban
- Mobiltelefonos zeneletöltő technológiát venne a Microsoft
- Keddtől piacon az új Microsoft Zune lejátszók
- Nem kér többé ActiveX telepítési engedélyt az Explorer
- A Grepton lett a tudásba legtöbbet invesztáló nagyvállalati Microsoft partner 2007-ben
- Ismét az ABESSE a legkompetensebb Microsoft partner
- Két árva frissítés a Microsoft novemberi csomagjában
- A Microsoft kiadta a Windows Live véglegesített verzióját
- Microsoft Dynamics CRM 4.0: hatékony új lehetőségek a távolról elérhető szolgáltatások terén
- Rekordbevétel a Microsoftnál
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.