Robbanó mobilakku végzett egy koreaival

Genda Csongor Zoltán, 2007. november 29. 18:03

A Korea Times legfrissebb számában hírül adta, hogy egy dél-koreai férfi belehalt a saját mobilakkumulátora felrobbanása által okozott sérülésekbe.

A helyi hatóságok vizsgálatot rendeltek el az ügyben, ám az előzetes orvos szakértői vélemény szerint az a legvalószínűbb, hogy a férfi életét a robbanó energiaegység oltotta ki. A 33 éves áldozatra munkahelyén találtak rá mellkasán súlyos égési sebekkel, ingzsebében pedig ott lapult a halálát okozó összeolvadt, szinte már felismerhetetlen állapotban lévő maroktelefon. A helyszínelők megállapították, hogy a készüléket az LG gyártotta. A vállalat képviselői szerint igen csak valószínűtlen, hogy az ő mobiljuk a felelős a férfi haláláért, ugyanis az abba épített szintén az ő cégüktől származó akkumulátort egy védőfólia borítja, ami adott esetben megakadályozza a robbanást. A tetemet vizsgáló orvos azonban mégis arra gyanakszik, hogy a súlyos belső sérüléseket csakis egy kisebb robbanás okozhatta.

A mostani nem az első ilyen eset, júniusban Kínában ugyancsak egy mobiltelefon végzett egy hegesztőmunkással, akkor viszont a gyártó a szokatlanul magas hőmérséklettel magyarázta a robbanást.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32