A távközlés szabályozására vonatkozó uniós jogi keret reformjáról tárgyaltak Brüsszelben

forrás Prim Online, 2007. november 29. 18:10

"Az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanácsa mai ülésének legfontosabb napirendi pontja a távközlés szabályozására vonatkozó jogi keret reformja volt, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett. Az erre vonatkozó javaslatot Viviane Reding, az EU információs társadalom- és médiáért felelős biztosa ismertette a tagországokkal” – nyilatkozta Winkler Gyula romániai távközlési és informatikai tárcavezető a miniszteri értekezletet követően, Brüsszelben, november 29-én.

A miniszter elmondta, a tagállamok egyetértenek a távközlés szabályozására vonatkozó reform szükségességével és egy új jogi keret megteremtésével, amely növelné a versenyt és egységesítené az uniós piacot. Mindezek a fogyasztó előnyére váló folyamatok, mert mind a távközlés, mind pedig az információs technológia területén kisebb árakat eredményezhetnek, ugyanakkor hozzáférhetőbbé teszik a kommunikációs eszközöket, csökkentve ezáltal a digitális szakadékot.

A tagállamok elviekben egyetértenek, de a konkrét megvalósítási elképzelések különböznek – számolt be Winkler Gyula. A miniszter elmondta, az Európai Unió távközlési piacát szabályozó hatóság létrehozásának gondolatát a tagállamok többsége nem támogatja, ennek kapcsán várhatóan hosszas tárgyalási folyamat következik.

Az Európai Unió Tanácsa a tagállamokat képviseli, és ülésein az Unió minden egyes nemzeti kormányából egy-egy miniszter vesz részt. Az, hogy melyik miniszterről van szó, az a napirenden szereplő témáktól függ. A Közlekedési, Távközlési és Energiaügyi Tanács többek között az Európai Unió távközlési piacát illető kérdésekben is dönt.

Forrás: RMDSZ hírlevél

Kulcsszavak: jog EU távközlés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32