NJSZT: a DE! program folytatódik

Kovács Attila, 2007. december 7. 14:30

A digitális esélyegyenlőségről szóló mai konferenciája előtt sajtótájékoztatót tartott a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Ezen Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója, Hanák Péter, az NJSZT alelnöke és Bakonyi Péter, a szervezet volt elnöke tájékoztatta a megjelenteket.

A 220 regisztrált résztvevővel megtartott konferencia az ez év elején meghirdetett országos Digitális Esélyegyenlőség (DE!) program része, az első év tapasztalatainak összegzését is adta. A DE! program célját és tartalmát tekintve azonos az Európai Unió 2008-ra meghirdetett e-Inclusion programjával, és egybecseng a Rigai Deklarációval (2006. június) is. A program keretében a közhasznú szervezetként működő tudományos egyesület – saját régi-új kezdeményezéseinek továbbvitelén túl – szövetséget ajánl egyéb, hasonló célú, vagyis az információs társadalom alapját képező „3I” (infrastruktúra, igény, ismeret) elvére épülő programok eredményes megvalósításához is. Alföldi István szerint a kiemelt programok sikere ellenére, főleg a program szükségességének az emberekkel való megértetésében való hiányosságok miatt a DE! nem a kellő mértékben haladt előre. Véleménye szerint a társaság szerepét, jelentőségét meghaladó módon fejt ki tevékenységet DE! program hatékony elterjesztése érdekében.

A DE! program néhány kiemelt NJSZT-projektje:


Nem csak a 20 éveseké a világháló - A Digitális Esélyegyenlőség országos program előtérbe helyezi a nyugdíjas korúak képzését. A há-LÓRA magyar! – a számítógép-használat és az internetezés alapjait oktató, közösségi helyekre épülő program, elsősorban idős korúak és szociálisan hátrányos helyzetűek számára. A há-LÓRA magyar! program keretében az NJSZT idősotthonok lakói számára biztosít ingyenes oktatást, tananyagot és konzultációs lehetőséget. Az országosan több helyen futó program lényege, hogy önálló tanulásra alkalmas berendezés (PC, internet) és tananyag segítségével közösségi helyeken tutor segítsége mellett nyílik lehetőség az önálló tanulásra.

A fogyatékkal élők – elsősorban vakok és gyengénlátók, valamint siketek és nagyothallók – társadalmi integrációja érdekében az NJSZT a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karával együttműködve ingyenesen biztosítja az ECDL-vizsgákra való felkészülést, valamint a vizsgázást is. Ez idáig országosan több száz fogyatékkal élő szerezte meg a nemzetközi bizonyítványt.

A több mint 300 ezer vizsgázót (300456) számláló Európai Számítógép-használói Jogosítvány (ECDL) program, amelynek magyarországi jogtulajdonosa és felelőse az NJSZT. Az ECDL programon belül külön kiemelendő az ECDL Select próbaüzeme és bevezetése, amely révén az informatikai írástudást Európa-szerte egységesen igazoló, világszerte már több mint 7 millió embert érintő vizsgarendszer megújul, egyben még rugalmasabbá válik: 4 kötelező modul mellé választhatóan bekerül ugyanis az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Képszerkesztés, illetve Webkezdő modul is – míg nem kötelező vizsgázni pl. adatbázis-kezelésből, IT-alapismeretekből vagy prezentációkészítésből. Az ECDL Select kezdeményezője és kifejlesztője – a nemzetközi ECDL Alapítvánnyal együttműködve - szintén az NJSZT.

Sorbaállás helyett kattintás: az NJSZT egy napos e-ügyintézés képzési programjának országos disszeminációja ez év tavasza óta zajlik. Mára mintegy 100, franchise rendszerben működő multiplikátor intézmény működik, amelyek az NJSZT-től önköltségi alapon kaphatják meg a képzés licencét. A nyomtatott tananyag mellett az MTA SZTAKI-val együttműködésben elkészült az e-ügyintézéssel kapcsolatos tudnivalókról szóló, önálló tanulásra is alkalmas multimédiás interaktív tananyag is. A programban mára több ezren vettek és vesznek folyamatosan részt.

Az életvitelt segítő eszközök beágyazott rendszerekre alapozott kutatás-fejlesztési és népszerűsítő projektje – napjainkban különösen aktuális – a feladatra az NJSZT vezetésével Nemzeti Technológiai Platform alakult. A fő cél, hogy a ma még csak szűk körben ismert, illetve még kevesebbek számára elérhető eszközök (pl. karon viselhető „háziorvos”, amely vérnyomástól a hangulatváltozásig mindent mér és ha baj van, jelez az „igazi” háziorvosnál) mindenki számára elérhetővé váljanak, illetve hogy a kutatások, fejlesztések összehangoltan folyhassanak tovább.

A DE! program jövőre az NJSZT fennállásának 40. évfordulója jegyében folytatódik. Fentieken túl további kiemelt rendezvények is lesznek: konferencia az életvitelt segítő beágyazott rendszerekről (RCEAS); X. Országos ECDL Fórum (többek között 400 vizsgaközpont képviselőjének részvételével); jubileumi Neumann-konferencia; II. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) Konferencia.

Hanák Péter kitért rá, hogy az "Ambiens rendszerekkel segített életvitel progam" elindult. Megalakult az életvitelt segítő technológiai stratégiai testület (e-VITA), amelynek elnöke Somodi Imre vállalkozó, az operatív bizottság elnöke pedig Alföldi István. Az NJSZT és az IVSZ közös szervezésében 2008. április 3-5 között Budapesten tatjűk meg az e-VITA 2008 nemzetközi konferenciát.

Bakonyi Péter egyebek között szólt az NJSZT és az MTA Sztaki közös, "e-kormányzati szolgáltatások, e-ügyintézés" című, CD-n kiadott interaktív multimédiás tananyagáról.

További információ:
www.njszt.hu
www.njszt.kekalma.hu
http://evita.njszt.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32