Ismét 3 millió ember adatait veszítette el a brit kormány

Milkovits Gábor, 2007. december 17. 21:15

Alig néhány héttel azután, hogy a brit kormányhivataloknál nyoma veszett két, összesen 25 millió polgár nevét és bankszámla-adatait tartalmazó lemeznek, most 3 millió tanulóvezető adatai vesztek el.

Az illetékesek szerint ugyan az eltűnt merevlemezen többnyire csak az illetők neve és teszteredményei találhatók, ugyanakkor két további elveszett optikai adathordozón 7500 gépkocsi és tulajdonosaik adatai szintén illetéktelen kezekbe kerülhettek. Miközben az újabb eset nem kínál teret akkora mértékű visszaéléseknek, mint a hetekkel ezelőtti, egyes részletei meglepőek, egyúttal pedig mindenképpen tanulságosak lehetnek. A brit kormány ugyanis egy külső cégnek adta ki az adminisztratív adatkezelési feladatot, így állhatott elő aztán az a furcsa helyzet, hogy az említett winchester a szigetország tanulóvezetőinek adataival egy egyelőre meg nem nevezett amerikai cég Iowa-i telephelyéről tűnt el.

A sorozatos adatkezelési fiaskók miatt a fél éve még elődjénél népszerűbbnek induló Brown-kormány tetszési indexe hatalmasat zuhant; a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján a Munkáspárt 15 éve nem volt ennyire lemaradva a konzervatívok mögött. Jelenleg egyébként úgy tűnik, hogy legalábbis mindeddig senki nem élt vissza a korábban elveszett CD-ken található, 25 millió brit polgárt érintő bizalmas adatokkal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32