A Vodafone 2010-re a legvonzóbb márka szeretne lenni

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 2. 09:02

Az éles verseny ellenére a tavalyi év eleje óta a Vodafone Magyarország egy előfizetőre eső átlagos havi bevétele (ARPU) 2 százalékkal emelkedett, elérte a 4.995 forintot.

Beck György, a társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a Vodafone estében 100 SIM-kártya birtokos közül 94,3 aktívan használja a telefonját, s ezzel a magyar piacon a legjobb arányt tudja felmutatni a társaság. Hozzátette, a szerződéses ügyfelek aránya a harmadik negyedév végére 42,5 százalékra nőtt a tavaly év végi 36,9 százalékról.

Tavaly a Vodafone bevétele 137 milliárd forint volt, ami 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A társaság az első félévben 7 százalékkal nagyobb bevételt ért a bázishoz képest, míg az egész évet tekintve 3-4 százalékos bővülésre számít. Részben azért, mert az év folyamán csökkentek a mobil végződtetési és a roaming díjak.

Beck György elmondta: jövőre a Vodafone tovább építi a széles sávú mobil hálózatát. Aláhúzta: a Vodafone célja az, hogy minél többen használják szolgáltatásaikat, s 2010-re ez a cég legyen a legvonzóbb márka a mobilpiacon. Ezt főként a megbízhatóság növelésével és innovációval akarják elérni. Beck Györy kifejtette: azt várják, hogy a kínai hálózati gyártóval és szállítóval, a Huawei-vel kötött szerződés meghozza eredményét, s vidéken is gyorsabban fejlődik a rendszerük. A Vodafone egyik alapvető célja ugyanis az, hogy a meglévő előfizetői minél nagyobb számban használják a különböző, például az internetes szolgáltatásait, s minél többen vegyék igénybe külföldön is az adatszolgáltatást.

Az idén a társaság bevételének 15 százaléka már az adatforgalomból származik, ami a mobil internet gyors fejlődése miatt 3-5 év múlva 30-35 százalékra nő a tervek szerint. A széles sávú mobil internet fejlődését azonban bizonyos tekintetben lassítja, hogy Magyarországon a 3G-HSDPA frekvencia díja nemzetközi összehasonlításban magas, Ráadásul Magyarországon egy bázisállomás elhelyezése is többe kerül, mint más fejlett országokban. Beck Görgy úgy vélte: mindebből arra következtetésre is juthatnánk, hogy a kormány a fix távközlési hálózatot, illetve a vezetékes vonalon nyújtható széles sávú internetet, az ADSL-t támogatja.

Kulcsszavak: +céginfo Vodafone-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32