Tavaly több mint kétmillió ügyfelet vesztett a Deutsche Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 30. 08:25

A Deutsche Telekom, keddi közlése szerint, több mint kétmillió ügyfelet vesztett tavaly a telefonos szolgáltatásokban, de a szélessávú DSL-hozzáférésben továbbra is vezető helyet ért el. Jelenleg Németországban több mint 9 millió ügyfél rendelkezik szélessávú internet-hozzáféréssel.

A mobiltelefóniában jó tíz százalékkal nőtt az ügyfélszám, 120 millióra, részben a felvásárlásoknak köszönhetően. A növekedés fő motorja a DT amerikai leánycége, ahol tavaly 14,6 százalékos volt a növekedés, 28,7 millió ügyfélre. Németországban a T-Mobile ügyfelei a tavalyi év végén közel 36 millió SIM-kártyát használtak.

- A Deutsche Telekom nem készül az elmúlt évekéhez hasonló, további tömeges létszámcsökkentésre - közölte nemrégiben a cég személyügyi vezetője. A kényszerű átalakítások során inkább a cégen belüli átcsoportosításokat részesítik előnyben. Ugyanakkor elmondta, hogy a jelenleg is futó megtakarítási programot - amely összesen 32 ezer fős leépítést irányzott elő 2008 végéig - a cég teljesíti.

A Deutsche Telekom 1995 évi tőzsdei bevezetése óta évente mintegy 10 ezer fős létszámleépítést hajtott végre, összesen 120 ezer álláshelyet szüntetett meg, a kemény ágazati versenyre hivatkozva. Jelenleg világszerte mintegy 250 ezer alkalmazottja van. Németországban ebből mintegy 150 ezer, akik közül 60 ezer köztisztviselő. A cég által alkalmazott köztisztviselők elhelyezéséről a közszféra cégeivel folytatnak tárgyalásokat, mivel ezek az alkalmazottak gyakorlatilag csak áthelyezhetők.

A cég 2010-ig 4,7 milliárd eurós költségcsökkentést tervez végrehajtani, ebből 2 milliárd a tavalyi évre esett, nagyrészt a leépítések, illetve kiszervezések során megtakarított bérekből. Elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy a tömeges létszámcsökkentésekkel továbbra sem hagyhat fel a DT: 2009 és 2011 között újabbakra kell sor kerüljön, ha a cég versenyképes akar maradni.

A Deutsche Telekom 7,1 százalékkal, a várakozásokat meghaladó ütemben növelte adózott eredményét a harmadik negyedévben. A távközlési társaság annak ellenére ért el jó eredményt, hogy a hazai piacon az éles verseny hatására visszaestek eladásai. Negyedik negyedéves eredményét még nem közölte. Az adózott eredmény 1,06 milliárd eurót tett ki a szeptember 30-al zárult negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 990 milliós eurós eredménnyel. Az árbevétel 15,69 milliárd eurót ért el, szemben az egy évvel korábbi 15,48 milliárd eurós árbevétellel.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32