Az USA is kiárusítja állami frekvenciáit, 18 milliárd dollárnál tart a licit

Kiss Ádám Zoltán, 2008. február 3. 14:47

Nemrég a brit kormányszervek, köztük a hadügyminisztérium kínálta eladásra a tulajdonában levő frekvenciákat, most az USA teszi ugyanezt, csak a héten 3 milliárd dollárt ígértek rá a korábbi ajánlatokra, most 18,5 milliárd dollárnál tart a licit.

A két ország lépésének hátterében a technológiai környezet megváltozása áll. A frekvenciákat szabályozó törvények ugyan folyamatosan változnak, ám az állami spektrumokat eddig érintetlenül hagyták. Márpedig az ezekre vonatkozó szabályzók több évtizedesek, és egy olyan korban születtek, ahol leginkább néhány televízióadás és rádióadó versengett a lehetőségekért. A technológia azonban a vezetéknélküli megoldások, a WiFi, WiMax, rádiótelefonok megjelenésével egyre több frekvenciát követel. Az amerikai szervek három nagy blokkot kínáltak fel, ezek közül kettőre igen régóta fáj a szolgáltatók foga. A licit összértéken 15,64 milliárd dolláros összegről indult csütörtökön. Nem kellet hozzá csak néhány nap, hogy ez a hatalmas összeg szinte azonnal további 3 milliárd dollárral emelkedjen. Részletek egyelőre nem ismeretesek, de a hiányhelyzetet jól jellemzik a hatalmas összegek, melyek már a licit elején megjelentek, és ki tudja, meddig emelkednek. A mostani értékesítési forduló stratégiai jelentőségű, aki ráteszi a kezét ezekre a sávokra, az akár évtizedekre bebiztosíthatja helyét a piacon.

Kulcsszavak: hírközlés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36