Nyolcezer eurós Asus játék PC a CeBIT-en

Genda Csongor Zoltán, 2008. március 5. 12:32

Az Asus a CeBIT-en bemutatott egy a legmagasabb igényeket is maradéktalanul kielégítő játékkedvelőknek szánt számítógépet, amelynek a legdrágább verziója elérheti akár a nyolcezer eurót is.

A tajvani elektronikai konszern kipróbálja magát a Desktop PC üzletágban is, és egyből egy csúcskategóriás termékkel kívánja elnyerni a fogyasztók kegyeit. A hannoveri technológiai expón kiállított példányokban egy 3 GHz-s Core 2 Extreme lapka teljesít szolgálatot, ezen kívül három GeForce 8800 Ultra videókártyát és 2 GByte memóriát is beleszereltek azokba. A gyártó azonban hangsúlyozta, hogy  az információstechnológiai seregszemlén felvonultatott rendszerek csupán alapmodellek, ennél jóval komolyabb gépek is tartoznak még az Ares sorozathoz. A felsőkategóriás játékgépek esetében a felső határ szinte a csillagos ég, a legdrágább modellekben 4 TByte tárhely, 8 GByte RAM, és Blu ray optikai meghajtó is lesz. A Gamer PC-ket különleges piros ledekkel megvilágított házba építik, és kétezer wattos tápegységgel is felszerelik azokat, hogy minden körülmények között bírják a terhelést.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Vista Ultimate operációs rendszerrel előtelepített számítógépek mikor kerülnek a boltok polcaira. Akik ilyet akarnak majd venni, mindenesetre jó mélyen bele kell majd nyúljanak a pénztárcájukba, hiszen modelltől függően 2500-8000 eurót kell majd fizetni egy ilyen csúcsgépért.

Kulcsszavak: PC Asus CeBIT ASUS

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot

A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.

2024. december 20. 20:03

Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!

Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.

2024. december 19. 16:28

Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra

Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.

2024. december 19. 14:55

A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében

A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.

2024. december 19. 10:09

Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.

2024. december 18. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32