Vesztegetési botrány a Wikipediánál

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 13. 10:20

Adományért cserébe hajlandó a cenzúrára a Wikipedia alapítója - állítja az online enciklopédia egy címszavának főszereplője.

Jeffrey Merkey, a Novell számítástechnikai óriáscég egykori tudományos vezetője szerint a Wikimedia Alapítványnak juttatott ötezer dollár (836 ezer forint) fejében Jimmy Wales, a lexikon atyja megígérte neki, hogy "latba veti a befolyását" és eltünteti a rágalmazó megjegyzéseket a róla szóló szócikkből.

Wales képtelenségnek nevezte az állítást, Jay Walsh, a Wikipedia szóvivője pedig teljes mértékben hamisnak minősítette. "Jimmy soha nem tett ilyen ajánlatot és a Wikimedia Alapítvány természetesen nem is tűrne el ilyesmit" - mondta a szóvivő a BBC honlapján megjelent tudósítás szerint.

Az alapítvány levelezőlistáján Merkey közzétette az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatát. Eszerint még 2006-ban "Wales beleegyezett, hogy egy jelentős összegű adományért, illetve az alapítvány projektjeinek anyagi támogatásáért cserébe 'szívességből' latba veti a befolyását, hogy a Merkey-szócikk megfeleljen a rágalmazással kapcsolatos szabályoknak és megígérte, hogy szerkesztőként 'különleges védelem' alá veszi a szócikket."

Wales válaszában leszögezte, hogy "természetesen soha nem fogadtam el és nem is tettem semmilyen ajánlatot, amelynek tárgya az, hogy adomány ellenében valaki szerkesztői oldalról külön bánásmódban részesüljön."

A vonatkozó oldalon (http://en.wikipedia.org/w/index.php?title=JeffV.Merkey&action=history) fellelhető adatok alapján Wales 2006 májusában valóban elvégzett bizonyos módosításokat a szövegben és a szerkesztői beállításokban. Állítása szerint rutinszerűen szokta törölni a szócikkekből a hamis vagy az illető számára sérelmes információkat. Hozzátette: "Adományoknak ehhez egyáltalán semmi köze nincs. Annak, akit valami arra késztet, hogy elhiggye ezt a történetet, azt tanácsolom, fontolja meg, ki is a sztori forrása."

A Wikimedia Alapítvány saját meghatározása szerint "nonprofit közhasznú alapítvány, amely a Wikipediát és annak testvérprojektjeit üzemelteti." Célja szadon felhasználható és továbbfejleszthető, soknyelvű tartalom előállítása, fenntartása és fejlesztése a közösség számára, ingyenesen. "A Wikimedia Alapítvány bevételeit alternatív forrásokból biztosítja, úgy mint adományokból és állami pályázatokból."

A Jeff Merkey-szócikk címe: http://en.wikipedia.org/wiki/JeffV.Merkey

Kulcsszavak: Wikipedia jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32