A Wii őrzi vezető helyét az amerikai konzolpiacon

Milkovits Gábor, 2008. március 16. 08:19

Miközben a készlethiány miatt januárban alig 5000 darabbal több Wii fogyott Amerikában, mint PS3, februárban a Nintendo konzoljának ismét sikerült jócskán elhúznia versenytársai elől az Egyesült Államokban.

Az NPD adatai szerint az év második hónapjában 432 ezer Nintendo Wii-t értékesítettek a tengerentúlon, míg a Sony PlayStation 3-ból 280 ezer, a Microsoft Xbox 360-ból pedig közel 255 ezer darab fogyott. Utóbbi két játékkonzol forgalmazási mutatói gyakorlatilag megegyeznek a januáriakkal, ami egyértelművé teszi, hogy elegendő szállított mennyiség esetén a Wii-ből is jóval többet tudtak volna eladni az első hónapban az akkori 274 ezernél. A kiotói székhelyű gyártó azonban, valószínűleg részben a Super Smash Bros. Brawl játék márciusi premierjére is készülve, előre feltöltötte a Wii-raktárkészleteket a tengerentúlon. A Microsoft Xbox 360 konzoljából egyébként a vártnál erőteljesebb tavaly év végi kereslet miatt szintén hiány keletkezett januárban, az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy ez mennyire befolyásolta a februári eladásokat.

Az összes játékgép versenyében egyébként továbbra is a hordozható Nintendo DS vezet, amelyből februárban összesen közel 588 ezer példányt értékesítettek. Ha csak a konzolokat nézzük, akkor pedig az előző generációs PlayStation 2 ezüstérmes lett, hiszen 354 ezres forgalmát egyedül a Wii-nek sikerült túlszárnyalnia. A DS versenytársának számító Sony PlayStation Portable-ből 243 ezer darabot vásároltak az Egyesült Államokban. Februárban az első két legnépszerűbb konzolos játék Xbox-os volt a tengerentúlon: a Call of Duty 4: Modern Warfare-ből 296 ezret, a Devil May Cry 4 Xbox 360 verziójából pedig 295 ezret adtak el. A bronzérmes 290 ezer értékesített kópiával a Nintendo Wii Play lett, amely közel egy évvel ezelőtti premierje óra minden hónapban az első 10 között szerepelt.

Kulcsszavak: Nintendo játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32