Biztonsági rés a biztonsági szoftvereken

Genda Csongor Zoltán, 2008. március 18. 18:41

Az F-Secure számos termékéhez adott ki a napokban frissítéseket, ugyanis azokon komoly sebezhetőséget fedeztek fel. Ajánlott az update-eket mihamarabb letölteni.

Egy kritikusnak minősített biztonsági rés a finn cégnek szinte valamennyi termékét érinti. A hivatalos közlemény szerint kihasználván a szóban forgó sebezhetőséget, akár DoS-támadásokat is intézhetnek a foltozatlan rendszerekről a hackerek, pontos részleteket azonban nem közöltek az illetékesek. A szakemberek nem zárják ki a rosszindulatú kódok felhasználók számítógépeire való becsempészésének a lehetőségét sem. Az eddig észrevétlenül megbúvó hibát a finn Oulu egyetem biztonsági szakértői fedezték fel, akik egyebek mellett még 40 vírusirtó cég termékét is letesztelték, és azokon is találtak kisebb-nagyobb sebezhetőségeket. Az F-Secure munkatársai a lehető legrövidebb idő alatt elkészítették a patch-eket, melyeket innen lehet letölteni.

Kissé ironikus azonban, hogy a finn cég a napokban tett közzé egy a felhasználók biztonsági szoftverekkel kapcsolatos ismereteit tárgyaló tanulmányt, amelyben amiatt berzenkedtek, hogy az internetezők nagy része nem bízik meg a védelmi programokban. Hát ezek után?!

Kulcsszavak: F-Secure security

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36