Már elavult a CAPTCHA

Genda Csongor Zoltán, 2008. március 19. 22:09

Egy külföldi IT-magazin friss számában az olvasható, hogy lassan bealkonyodik a CAPTCHA kódoknak, ugyanis a hackerek már ezen a biztonsági védőfalon is keresztül tudják verekedni magukat.

Az iX nevű szaklap szerint a képalapú elmosott betű- és számkombináció már nem alkalmas a robotok kiszűrésére. A szolgáltatók és weboldal-üzemeltetők ez idáig előszeretettel használta CAPTCHA kódokat, a rendkívül kifinomult OCR (szövegfelismerő) technológiával azonban lehetővé válik ezek megfejtése - olvasható a magazinban. Nemrég például attól volt hangos a sajtó, hogy feltörték a Google elektronikus levelezőjének a CAPTCHA-rendszerét. A szolgáltatók ugyan megtehetik azt, hogy nehezítenek a kódok szoftveres felismerésén, ez azonban a felhasználók dolgát is megnehezítené, hiszen ekkor a még inkább besatírozott, elmosott betűket és számokat még ők sem tudnák kiolvasni. Az iX szerint egy biztonságosabb alternatíva volna a robotok beazonosítására a tesztek alkalmazása, így például egy egyszerű matematikai példa megoldásával bizonyíthatná az internetező, hogy húsvér ember. Természetesen a teszt akkor volna igazán hatékony, ha az üzemeltető a W3C által kiadott korlátozó intézkedésekben megfogalmazott alapelveket is figyelembe venné.

Kulcsszavak: security hacker

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36