Bírálják az internetes adatforgalom ellenőrzéséről született német egyezséget

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 17. 10:37

Élesen bírálta a német parlamenti ellenzék szerdán az internetes adatforgalom ellenőrzéséről született koalíciós megállapodást.

A németországi nagykoalíciót alkotó konzervatívok és szociáldemokraták hosszú vita és rendkívül erőteljes alkotmánybírósági kifogások után előző nap egyeztek meg a törvénytervezetről, amelynek keretében lehetővé teszik a magánlakásokban lévő számítógépek internetes adatforgalmának ellenőrzését. Max Stadler, a liberális Szabad Demokrata Párt helyettes frakcióvezetője ennek kapcsán szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: az FDP elutasítja az intézkedést, s azon az állásponton van, hogy az a jogállam megsértését jelenti. Hasonlóan vélekedtek a másik két ellenzéki párt, a Zöldek és a Baloldal jogi, illetve biztonságpolitikai szakértői is.

Az ellenzéki pártok elismerték ugyan, hogy a koalíció az új tervezet kidolgozásánál figyelembe vette az alkotmánybíróság fenntartásait. Ennek ellenére úgy vélekedtek, hogy a megállapodás durva beavatkozást jelent a magánszférába, s a hatóságokat túlzott hatalommal ruházza fel. Mindhárom ellenzéki párt annak a nézetnek adott hangot, hogy az otthoni számítógépek "központi" ellenőrzése nem a megfelelő eszköz a terrorizmus veszélyének kiküszöbölésére.

A koalíciós pártok között kompromisszumos megállapodás született az internet ellenőrzésének lehetővé tételéről. A Wolfgang Scha:uble konzervatív belügy- és Brigitte Zypries szociáldemokrata igazságügyi miniszter által kidolgozott törvényjavaslat értelmében a hatóságok képviselői magánlakásokba nem léphetnek be, a megfigyelésre kizárólag a virtuális teret használhatják.

A karlsruhei alkotmánybíróság februárban erős fenntartásokat fogalmazott meg a Scha:uble által kezdeményezett törvényjavaslattal kapcsolatban. A testület állásfoglalásában kikötötte, hogy a megfigyelés csakis az állam tényleges terrorfenyegetettsége esetén, továbbá az emberi élet védelme érdekében lehetséges, de akkor is csak előzetes bírói jóváhagyással.

A létrejött koalíciós megállapodás ellenére a Német Szociáldemokrata Párt több képviselője szerdán fenntartásait hangoztatta a tervezettel kapcsolatban, megkérdőjelezve, hogy az abban foglaltak valóban összhangban állnak az alkotmánybírósági határozattal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36