A DVD már elavult?

Kővári Ádám Kővári Ádám, 2000. február 16. 13:59
A Constellation 3D célul tűzte ki, hogy kifejleszti és legkésőbb 2001-ig piacra dobja azt az új adathordozó struktúrát, amely majd a CD-ROM és DVD-ROM leváltására lesz hivatott. A cégnek több ilyen irányú fejlesztése van, köztük a legfontosabb az FMD-ROM (Fluorescent Multilayer Disc) és az FMC-ROM (Fluorescent Multilayer Card).
Ahogy a nevéből is kitűnik, az új média többrétegű lesz. Az egymásra préselt lemezekről különböző szögből indított lézersugárral lehet az információkat kiolvasni. Az első modell a tervek szerint szabványos 120 mm széles, tízrétegű lemez lesz, 140 GB kapacitással. Összehasonlításképpen: a DVD tárolókapacitásának jelenlegi határa 18 GB, amelyen elfér akár 20 óra tömörített film is.

Az FMD-ROM kistestvére lesz a FMD Microm WORM, amely a mindössze 3 cm átmérőjével laptopokhoz és kis méretű kézigépekhez készül nagy kapacitású tárolónak. A 10 rétegű kislemezen 4 GB körüli adat férhet majd el.

A hitelkártya-nagyságú ClearCard-ROM a tervek szerint 10 GB tárolókapacitással bír majd, amely kétszerese a normál DVD kapacitásának, viszont kifejlesztés után töredéke az árának és a méretének.

A 2001-re tervezett bemutató a többrétegű technológia kapacitásának csak az alsó határa. A mérnökök számítása szerint a fejlesztéssel elmehetnek akár 1 terabájtos (1024 GB) lemezekig is. Az olvasóhardvere képes lesz a DVD és a CD-ROM-ok olvasására. Későbbiekben terveznek még az új médiából RAM (írható/olvasható) változatot is.

Így bővült a lekérhető videószolgáltatások közönsége 2023-ban

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 12:04

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36