Jobban figyeljünk gyermekeink internetezési szokásaira!

Genda Csongor Zoltán, 2008. június 11. 19:48

Erre szólítják fel a szülőket az EU Kids online tanulmány készítői, akik szerint számtalan veszély leselkedik a tinédzserekre a világhálón.

Évről évre emelkedik Európában az internetezők száma, egyre több fiatal használja a webet - a statisztikai adatok szerint minden második 18 év alatti személy -, ami egyrészt örvendetes hír, ugyanakkor óvatosságra is int minket, hiszen a gyermekek komoly fenyegetettségnek vannak kitéve a virtuális közegben. A parkbéli "cukros bácsik" immár kiterjesztették a webre is vadászterületüket, nem beszélve a számos káros tartalomról, a visszaélésekről stb. A tanulmány szerint a legtöbb szülő komoly szabályokhoz köti a tévénézést, az internethasználatra vonatkozó alapelveket viszont csupán minden hatodik EU-családban fektettek le. Ennek legfőképpen az az oka, hogy a gyermekek sokszor jóval otthonosabban mozognak az online közegben, mint szüleik. A jelentés készítői sérelmezik még, hogy kevés az olyan szolgálat is, amely a világhálóról keveset tudó felnőttek felvilágosításában segédkezne.

Kulcsszavak: gyerek gyermekpornó

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36