Nincs valódi elmozdulás a processzorpiacon

Milkovits Gábor, 2008. július 3. 18:38

Az iSuppli piackutató legfrissebb felmérése szerint a bevételek alapján az idei első negyedévben az Intel részesedése 0,7 százalékkal csökkent, míg az AMD-é 2,2 százalékkal nőtt a világpiacon az egy évvel ezelőtti helyzethez képest.

Eszerint az Intel jelenleg 79,7; az AMD pedig 10,9 százalékos globális részesedéssel bír a mikroprocesszorok terén. Az iSuppli elemzőinek véleménye az, hogy az AMD terjeszkedésének nagyjából a fele történt az Intel rovására, míg a másik mintegy egy százalékot a kisebb gyártóktól vette el. Az elemzők szerint a vállalat javuló szereplése mögött egyértelműen a végre megjelentetett Barcelona és Phenom processzorok sikere áll. Igen fontos momentum, hogy a CPU-k átlagos eladási ára nem változott az idei év első három hónapjában, ami azt jelenti, hogy legalábbis átmenetileg véget ért az Intel és az AMD között zajló éles árverseny.

Az idei év az egyik legfontosabb az AMD számára, hiszen most jelentek meg a kulcsterméknek számító Barcelona és Phenom CPU-k, illetve az AMD (ATI) Radeon 4800 grafikus lapkák, egyúttal pedig Hector Ruiz vezérigazgató ígérete szerint a most kezdődő negyedévben kell a cégnek sok-sok veszteséges hónap után újból nyereségessé válnia. Szerencsére a környezet kedvez a vállalatnak, mivel a kezdődő általános recesszió ellenére a PC-eladások továbbra is 10 százalék feletti növekedést produkálnak.

Kulcsszavak: processzor Intel AMD

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32