Digitális átállás: az Antenna Hungária nyerte mindkét NHH pályázatot

Kovács Attila, 2008. július 25. 15:11

Július elején az Országgyűlés illetékes ad hoc bizottsága alaki és pontszámítási kifogásai miatt átdolgozásra visszaküldte a Nemzeti Hírközlési hatóságnak (NHH) a tévés és rádiós digitális programcsokrok (multiplexek)üzemeltetésére kiírt pályázat eredményére tett javaslatot. Az anyag a mai napon került ismét az eseti bizottság elé, amely úgy döntött, hogy az Antenna Hungária Zrt.-vel (AH) köthet szerződést az NHH, mind a hazai digitális földfelszíni televíziós, mind  a rádiós műsorszórásra.

Az eredményhirdetés céljából ma tartott NHH sajtótájékoztatón Pataki Dániel, az NHH elnöke, Rozgonyi Krisztina, az NHH Tanács alelnöke, Ludányi Edgár, az NHH főigazgató-helyettese, Misák Piroska,a NHH államigazgatási kapcsolatokért felelős igazgatója és Padosi László, az NHH osztályvezetője tájékoztatta a megjelenteket. Pataki szerint a pályázatok eredményeképpen az idei év végére elindulhat Magyarországon a mobil televíziózás, az ország területének több mint felén legalább 5 televízió és az ország területének közel harmadán 12-18 rádió adása lesz elérhető ingyenesen digitális földfelszíni műsorszórással. A földfelszíni digitális televíziózás beindulása az NHH reményei szerint erősíti majd a versenyt és bővíti, színesíti majd a kínálatot a televíziós és a rádiós piacon, egyben hozzájárul ahhoz, hogy a magyar háztartások azon mintegy 20-25 százaléka, amely jelenleg csak szoba-, vagy tetőantennával néz televíziót, a jelenleg elérhetőnél jobb minőségben, a mainál sokkal változatosabb műsorkínálathoz juthasson hozzá.

Ludányi Edgar szerint az AH a tévés pályázaton a közszolgáltatók által a műsorszórónak fizetendő maximális dij mértékében és az MPEG-4 tömörítéses kódolás bevezetésének vállalásaiban tett előnyre szert ellenfelével szemben. A rádiós pályázatban pedig kedvezőbb műsordíjakat vállalt, mint versenytársa. 

TV pályázat

A televíziós pályázaton maximálisan elérhető 100 pontból az Antenna Hungária 88,509 pontot, a Digital Broadcasting pedig 83,781 pontot szerezett. A nyertes televíziós pályázó a nagyobb választékot kínáló fejlettebb technológiát, az MPEG 4-es tömörítési eljárást választotta és vetélytársánál kedvezőbb közszolgálati műsorszolgáltatási díjat ajánlott. Mindkét pályázó vállalta a mobiltelevíziózás (DVB-H) beindítását, valamint új országos kereskedelmi csatornák (Viasat3, Humor1) ingyenes elérhetővé tételét, illetve interaktív kiegészítő digitális szolgáltatások nyújtását.

A nyertes pályázó vállalása szerint a digitális földfelszíni televíziózás Magyarország területének 59 százalékán, a mobil televíziózás pedig az ország területének 16 százalékán (Budapesten) indul el, még az idei évben.

A televíziós műsorszóró pályázat nyertese a minimális 300 millió Ft helyett 360 millió Ft-os egyszeri díjat fizet, az általa vállalt árbevétel-alapú pályázati díj pedig - az előírt minimumnak megfelelően - az éves árbevétel 3 százaléka. A másik pályázó 400 millió Ft-os egyszeri és 3 százalékos árbevétel-alapú díjjal pályázott.

A nyertes összesen 5 multiplex üzemeltetési jogosultságát nyeri el. Ezek közül az „A” és a „C” multiplexen, valamint a mobil televíziózásra szolgáló „B”-n még az idei évben elkezdi a műsorszórást, a „D” és „E” multiplexeken pedig a jelenlegi analóg földfelszíni sugárzás 2011-es leállítása után, várhatóan 2012-ben indíthatja majd be a szolgáltatást.

A pályázatok eredményhirdetésére a bizottsági jóváhagyást követő 30 napon belül, a hatósági szerződés megkötésére pedig 45 napon belül kerülhet sor.

Rádiós pályázat

A rádiós pályázaton szintén 100 pontot lehetett elérni. A pályázók közül az Antenna Hungária 90,007, a Magyar Rádió pedig 85,158 pontot szerzett. A nyertes rádiós szolgáltató, miként versenytársa is, a DAB+ (azaz a fejlettebb) tömörítési eljárást választotta, ugyanakkor a nyertes vetélytársánál kedvezőbb közszolgálati műsorszórási díjat ajánlott, illetve a hálózatok kiépítése és a lakossági elérés vonatkozásában is kedvezőbb ütemezést adott.

A rádiós műsorszóró-hálózat üzemeltetési jogáért kiírt pályázat nyertese 60 millió Ft-os egyszeri díjat fizet az előírt minimálisan 50 millió Ft helyett, az árbevétel-alapú pályázati díj pedig az előírt minimumnak megfelelően az éves árbevétel 0,5 százaléka. A másik pályázó 125 millió Ft-os egyszeri és 3 százalékos árbevétel alapú díjjal pályázott.

A nyertes pályázó vállalása szerint a digitális földfelszíni rádiózás Magyarország területének 31 százalékán elindul az idei évben. .

A digitális átállás szabályairól szóló törvény szerint mind a televíziós, mind a rádiós pályázat nyertese 12 évre szóló – úgynevezett multiplex – üzemeltetési jogosultságot nyer el.

A televíziós és a rádiós pályázat nyertesének is 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot kell a kiírás szerint alapítania és ez a társaság szerzi majd meg a multiplex üzemeltetési jogosultságot, egyben ezt a gazdasági társaságot terhelik a pályázati kiírásban, illetve a saját ajánlatában szereplő kötelezettségek.

Az Európai Unióban – és így Magyarországon is – a televíziós földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania. A rádiózás területén Magyarországon a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége, amennyiben addigra a hálózat lefedettsége eléri az előírt (94%) szintet.

A Prím Online kérdéseire kapott válaszokból kiderültek még a következők:


- 2008 november 1-ig három tévéadó (Budapest, Kabhegy, Szentes) épül ki;
- a mobiltévé műsorszórás a 38-as csatornán Budapesten indul, 2009-ben a főváros mellett a Balaton térsége és néhány nagyobb vidéki város lesz bekapcsolva,
- a digitális rádióra való átállás (220 MHz környékén) szintén Budapesten és szintén még idén indul,
- a digitális földfelszíni tévézéshez erre alkalmas (H.264 szabvány szerinti MPEG-4 vétel) vevőkészülék mellett egyszeri beruházásként egy MPEG-4-képes set-top-boxot is meg kell venni a leendő felhasználóknak (mai ára kb. 10 ezer forint),
- az AH vállalta, hogy a mindenkori minimálbér 1 százalékának megfelelő összegért (ez ma 600Ft lenne) a majdani fizetős csatornák bérbe vehetők,
- az NHH a munkák végrehajtását a továbbiakban piacfelügyeleti eljárásban ellenőrzi, illetve az AH-nak félévente írásos bevallást kell készítenie a munkák előre haladásáról és azt a hatóságnak meg kell küldeni,
- 2008 végétől ingyenesen elérhető lesz az m1, m2, Duna, Viasat3 és Humor1 csatorna; ezen kívül az ATV és a HírTV is rajta lesz (nem biztos, hogy ingyenesen), illetve 90 napon belül döntés születik arról, hogy az RTL Klub és a TV2 is bekerülnek-e a digitális földfelszíni műsorszórásba és hogy ingyenesek, vagy fizetősek lesznek-e,
- a rádiós műsorszórásban ingyenesen lesznek elérhetők a közszolgálati adók, a közműsor-szolgáltató (Katolikus Rádió), valamint az InfoRádió, a Klub Rádió és a Lánchíd Rádió.  
 
/Rövidítések: DVB-T – Digital Video Broadcasting-Terrestrial; T-DAB – Terrestrial Digital Audio Broadcasting; DVB-H – Digital Video Broadcasting- Handheld /

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32