Digitális idegenvezetés Egerben
Műholdas navigációs berendezéseken és MP4 lejátszókon alkalmazható digitális városkalauzt készített az egri önkormányzat a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) közreműködésével - jelentette be a város polgármestere.
A szoftver 307 turisztikai látványossághoz, illetve olyan intézményhez, vagy szálláshelyhez vezeti el a városba látogatókat, amelyek hasznosak lehetnek a turisták számára - közölte Habis László. A digitális útikalauzzal több, műholdas navigációs szoftvereket gyártó cég bővíti a jövőben az általuk kínált programokat – tette hozzá. A Fülöp Gábor a HKIK főtitkára elmondta: annál is inkább fontosnak tartják a digitális útikalauz elkészítését, mert a felmérések szerint 6-8 éven belül hússzorosára nő a műholdas navigációs berendezéseket használók száma.
A programot MP4-es készülékeken is a városba látogatók rendelkezésére bocsátják. Ezeket a város szálláshelyein kaphatják meg az Egerbe érkezők. A fél, egy és másfél órás városi túrákon a magyaron kívül angol és német nyelven kalauzolja végig a készülék a turistákat - mondta a főtitkár. Elhangzott, hogy az önkormányzat és a kamara saját, illetve pályázati forrásból 4 millió forintot költött a szoftverek kifejlesztésére. Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb turisztikai célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyt.
Kapcsolódó cikkek
- utvonalterv.hu újdonságok: Térképről menetrend egyetlen kattintással
- A teljes transzszibériai expressz a Google oldalain
- Nyerjen egyperces videóval 80 napos világkörüli utat és 100 ezer dollárt az LG-től
- YouTube csatornát indított a Magyar Turizmus Zrt.
- Kirándulás-tervezés GPS-szel és műholdas térképpel a Balaton-felvidéken
- Buszmenetrenddel és programokkal szolgál egy ingyenes bécsi mobilszám
- Nyaralás előtt: nem mindegy, milyen SD kártyát veszünk
- Javulást észlel Brüsszel az internetes repülőjegy-árusításban
- Megtévesztő lehet a Wizzair honlapja
- Hova utaznak szívesen az internetezők?
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!