Internet Hungary - nemcsak a szakmának

Keresőmarketing, Y-generáció, kockázati tőke, IAB Hungary

Vértes János Andor, 2008. szeptember 16. 15:02

A hagyományosan október közepén – ezúttal október 14-15-én – Tihanyban megrendezésre kerülő Internet Hungary konferencia idei mottója: "2010-re megkerülhetetlen"! A mottó mindkét szava hangsúlyos: „2010”, mert ez a konferencia más rendezvényekkel ellentétben nem azzal foglalkozik, hogy mi lesz 10-20 vagy száz év múlva, hanem azzal, hogy mi lesz itt maholnap, alig egy-két éven belül. „Megkerülhetetlen”, mert az internet már ma is az, de holnap ez még inkább így lesz.

Hogy miért a holnapra, konkrétan 2010-re irányítja a reflektorfényt az idei Internet Hungary?

2010-re nagykorúvá és választópolgárrá válik a „netgeneráció” minden tagja – az a nemzedék, amelyik már az online világ segítségével szocializálódott. (Ők a 18–30-as korosztály, számuk kb. 1,5 millió fő.) 2010-re már nem lehet választást nyerni aktív internetes jelenlét nélkül! Előzetes kalkulációk szerint a rendszeresen internetezők száma 2010-ben eléri a 4,5 milliót; és ez éppen akkora tömeg, amekkora az urnák elé járul a választásokon. Már ma is nehezen képzelhető el a hatékony üzlet web nélkül, 2010-re lehetetlen lesz aktív internetes jelenlét és online marketing nélkül versenyben maradni.

Az idei évben is kiváló külföldi és hazai előadók hosszú sora osztja meg tudását az érdeklődők 1000-1200 fős táborával. Csak néhány név az ideérkező nemzetközi szakértői csapatból: Ethan Zuckermann, a Global Voices tulajdonosa; Lance Bennet, a University of Washington professzora; Tracy Russo, Demokrata online stratéga az USA-ból; Horváth László, az Activemedia elnöke, Virginia kormányzati tanácsadója, az AOL és más cégek online marketingszakértője; Alexis Ohanian, a Reddit.com képviseletében; Matthias Schodits, mobilreklám-szakértő Ausztriából, Matej Novak, az ATAXO.com részéről, Csehországból. Elfogadta a meghívást az Interactive Advertising Bureau Europe elnöke, Alain Heureux is, akinek jelenlétében feltehetően az Internet Hungary rendezvény második munkanapján alakul meg Európa 19. IAB szervezete, az IAB Hungary.

Az IAB a nemzetközi internetes szabványok letéteményese, s ezzel máris megneveztük a konferencia egyik témakörét: mit és hogyan mérünk a neten? Néhány további izgalmas téma a www.mediahungaria.hu weboldalról letölthető programból: közép-európai kitekintés: befektetések; az Y generáció; lehet e választást nyerni net nélkül;  always on – vagyis amikor az internetet már a zsebünkben hordjuk; mobilinternet; biztonság a hálón; online marketing; keresőoptimalizálás; keresőmarketing; online kereskedelem és nem utolsósorban a befektetőkeresés módszertana itthon és a nagyvilágban.

Idén nem csak az internetes szakembereknek, hanem a hétköznapi internetfelhasználóknak (mindenekelőtt a kis- és középvállalkozások képviselőinek) is sok gyakorlati tudnivalót kínál az Internet Hungary. Az érdeklődők önálló workshop keretében tanulhatják meg, hogyan használhatják a saját üzletvitelükben hasznos, pénzkereső eszközként az internetet, a keresőoptimalizálást, a keresőmarketinget, valamint megismerhetik az online értékesítés lehetőségeit.

 Bővebb információ: http://www.mediahungaria.hu

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jó webdesigner UX designer is

Ma már alapelvárás a vállalkozások felé, hogy honlappal rendelkezzenek, a saját weboldal hiánya sokakban megrendíti a bizalmat. Nem elég azonban egy honlap – jó honlap kell! Informatív, látványos, könnyen használható. Elég mindehhez egy jó webdesigner?

2024. november 27. 21:35

Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink

Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.

2024. október 16. 15:10

Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone

A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.

2024. augusztus 28. 09:57

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32