Lassuló növekedés a mobilpiacon
Habár korábban még 11%-os növekedést jósoltak a piackutatók az idei esztendőre, most lefelé korrigálták ezt az értéket, mivel a pénzügyi bizonytalanság miatt előreláthatólag nem lesz olyan mértékű a bővülés, mint azt remélték. A módosított előrejelzés szerint 2008-ban 8%-kal több maroktelefont fognak értékesíteni a gyártók, mint tavaly. Természetesen ennek is a gazdasági válság az oka. Főképpen Európában és az ázsia-csendes-óceáni térségben csökkent a mobilok iránti kereslet. A piackutató még a Nokia nem éppen fényes negyedéves pénzügyi eredményeinek a közzététele előtt adta ki a mobilpiac idei alakulását tárgyaló jelentését.
Ugyancsak a napokban adta ki a Gartner a jövő évi IT-kiadásokra vonatkozó módosított előrejelzését, mely szerint a korábban jósolt 5,8% helyett mindössze 2,3%-os bővülés várható ebben a szektorban.
Kapcsolódó cikkek
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- A svédországi idősek használják a legtöbb mobiltelefont
- Végre ismét növekedés a mobilpiacon
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- A negyedik negyedben visszatér a növekedés a mobilkészülék-piacra
- Ismét zsugorodott a nyugat-európai mobilpiac
- Mobilfüggőség: már nem lehet élni nélküle?
- Az év végére már fellendülhet a mobiltelefonok világpiaci forgalma
- Példátlan mobiltelefon-kereslet csökkenés Ukrajnában
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.