Az Apple és az Asus is csökkenti a noteszgép-gyártást

Milkovits Gábor, 2008. november 11. 08:50

A kínai nyelvű tajvani Commercial Times értesülése szerint az Apple és az Asus mintegy 20-30 százalékkal csökkentette noteszgép-beszállítói felé továbbított negyedik negyedévi megrendeléseit, közvetve a globális recesszió következtében.

A lap két tajvani székhelyű fizikai gyártótól, illetve beszállítótól szerezte értesüléseit; egyikük a Quanta Computer, ahol a MacBook-ok javarésze készül, a másik pedig a Pegatron Technology, amely az Asus noteszgépeinek többségét gyártja. A hírforrások szerint mindkét cég 20-30 százalékkal kevesebb laptopot gyárt és szállít majd az említett gyárttató-megrendelőknek az utolsó három hónapban, mint a korábbi előirányzat.

Az Apple mindeddig semmilyen módon nem nyilatkozott a kérdésről, az Asus ugyanakkor jelezte, hogy negyedik negyedévi noteszgép-eladásait most már csak 1,7 millió darabra prognosztizálja, ami azt jelenti, hogy nem fogja elérni a 2008-ra eltervezett 6 milliós eladási példányszámot. A csökkenés oka az újság szerint egyértelműen az egyre nagyobb méreteket öltő globális gazdasági recesszió.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36