VIA és AMD Atom-rivális CPU-k a héten?

Milkovits Gábor, 2008. november 11. 12:04

Sajtóértesülések szerint a VIA és az AMD is a héten tervezi forgalomba hozni, illetve bemutatni legújabb, mini-laptopokba szánt energiatakarékos processzorait, amelyekkel az igen sikeres Intel Atom babérjaira törnek.

A VIA-nak tulajdonképpen már van a piacon egy csipje a kategóriában, a C7-M képében: a HP ezt építette eredeti 2133 netbook-jába, a nagyobb Mini 1000 azonban már Atom CPU-val érkezett és a következő generációs 2133-ba is az Intel lapkáját szánja a cég. A VIA ennek ellenére nem adja fel, ehelyett inkább a C7 előnyeire épít a júniusban bemutatott Nano esetében: a CPU ugyan kisebb teljesítményű, mint az Intel Atom, viszont jóval kevesebb energiát igényel és egyben kevesebbe is kerül. A tajvani cég éppen ezért elsősorban a fejlődő országokba szánja a processzort, ahol még mindig óriási növekedési tartalékok vannak, főként az olcsóbb PC-k számára.

Az Intel fő versenytársának számító AMD egyelőre még nem rukkolt elő saját netbook CPU-jának részleteivel, azonban sajtóértesülések szerint a héten megtörik a jég. Pat Moorhead marketinges alelnök mindenesetre a napokban úgy nyilatkozott, hogy a processzorral a mini-laptopok akár 8-9 órát tudnak majd üzemelni egy akku-feltöltéssel, emellett pedig a grafikus teljesítmény terén is felülmúlják majd a mostani netbook-okat. Dirk Meyer, az AMD elnök-vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy irreálisan magasnak tartja a mini-laptopok árát, és ezért olyan megoldás kialakítására törekszenek, amely a méret és az energiafogyasztás mellett a szóban forgó gépek árát is lejjebb fogja szorítani.

Kulcsszavak: VIA AMD processzor notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32