A Vodafone és a Sony Ericsson is támogatja a Google Android platformot

Milkovits Gábor, 2008. december 10. 18:23

Több más technológiai cég mellett a Vodafone szolgáltató és a Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó is csatlakozott a Google Android platformját támogató Open Handset Alliance szövetséghez.

Az újonnan csatlakozottak között van még az ARM csipgyártó, a tajvani Asustek, a Toshiba és a GPS-eszközökkel foglalkozó Garmin is. Ezzel a támogatók száma már 47-re nőtt, ugyanakkor elemzők szerint ez önmagában még kevés az üdvösséghez. Az Android csak akkor kelhet majd igazán versenyre a Symbian-nel vagy az Apple iPhone szoftverével, ha megfelelő számú ilyen mobilkészülék kerül forgalomba világszerte. Egyelőre azonban csak a T-Mobile által forgalmazott G1 van a piacon, ami nehezen nevezhető választéknak. A Sony Ericsson az első komolyabb mobilcég, amely konkrét időpontot, 2009 közepét nevezte meg első Android-mobiljai kibocsátási dátumaként, ugyanakkor korábban a Motorola is közölte, hogy a platformot kulcsfontosságúnak tekinti saját jövője szempontjából.

Miközben az Apple erősen ellenőrzi, hogy kik és milyen alkalmazásokat írnak az iPhone-hoz, addig a Google minden fejlesztő számára ingyenesen megnyitotta az Android platformot, egyben közreadta az operációs rendszer kódjait is, amelyek egyúttal szabadon módosíthatók is. A Nokia hasonló lépéseket tett a Symbian-nel, amelyet száz százalékban felvásárolt, majd alapítványi formában újjászervezett. Emellett, némileg ellentmondásos lépésként, a piacvezető mobilgyártó nemrégiben olyan kijelentést tett, hogy a mostaninál komolyabb szerepet szán a Linux operációs rendszernek felső kategóriás okostelefonjainál.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32