Európai parlamenti állásfoglalás-tervezet a médiaműveltségről
A számítógép és az internet elterjedtsége az EU-ban erősen változó. Egyes tagállamokban a háztartásoknak több mint 80 százalékában van számítógép, míg más tagállamokban csak alig 20 százalékában. Bár átlagban több mint 40 százaléknál van már internet, ebből csak mintegy 15 százalék fut széles sávon. Az EP szakbizottsága szerint "az európai politikának gondoskodnia kell arról, hogy csökkenjen a digitális szakadék a tagállamok között, különösen a város és a széles sávú kapcsolattal kevésbé ellátott vidék között".
"A szélessávú internethez való hozzáférés biztosítása az állami gondoskodás részét képezi, széles körű és jó minőségű kínálatnak, valamint elérhető áraknak kell jellemeznie", olvasható a tervezetben.
A dokumentum szerint a médianevelés terén a nyugat- és kelet-európai tantervekben még mindig nagy különbségek vannak: a régi tagállamokban a médianevelés többé-kevésbé jelen van, míg a közép- és kelet-európai tagállamokban - Szlovénia és Magyarország kivételével - egyáltalán nem része a tantervnek. Probléma az is, hogy az idősebbek körében a médianevelés kevésbé intenzív, a szülők gyakran lemaradnak gyermekeik mögött az információs és kommunikációs technológia használatában. A képviselők szerint ezért segíteni kell, hogy az idősek legyőzzék az új médiaformákkal kapcsolatos félelmeiket és korlátaikat.
Kapcsolódó cikkek
- A tinik által feltöltött személyes adatok akár örökre elérhetők maradnak
- Az EU-biztos szerint felhasználóbarát módon kell kezelni a digitális tartalmakat
- A vidék számítógépes ellátásának gyorsítását sürgeti Brüsszel
- Fokozná a gyermekek internethasználat alatti védelmét az EP is
- "Szélessávot mindenkinek" programon gondolkozik az EU
- Gyermekvédelem az EP előtt
- EP jogszabálycsomag az e-felhasználók védelmében
- EU: Cél az elektronikus személyazonosító nemzeti rendszerek összekapcsolása
- Több mint 250 millió európai használja rendszeresen az internetet
- Újabb uniós program az internet biztonságosabbá tételére
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.