Megállapodtak az EU-intézmények az uniós távközlési reformokról
Megállapodtak az Európai Unió központi intézményei a távközlési ágazat reformjáról, amelynek célja a verseny növelése, a fogyasztók jobb és olcsóbb kiszolgálása - közölték uniós források kedden.
Az egyezséget követően - várhatóan még tavasszal - az Európai Parlament végszavazással tehet pontot a folyamat végére.
Megerősítette a megállapodást az Európai Bizottság szóvivője is. Martin Selmayr hozzátette, hogy közösen kidolgozott, de még végső jóváhagyás előtt álló szövegről van szó.
A távközlési reform a jelenlegi összetételű Európai Bizottság és az Európai Parlament egyik legjelentősebb utolsó munkája.
A megállapodás szerint a reform részeként létrejön egy uniós felügyelőtestület, amely a nemzeti hatóságok közti együttműködést irányítja, és többségi szavazással döntéseket is hozhat, ugyanakkor az Európai Bizottság eredeti elképzelésével szemben nem tekinthető államok fölötti szuperhatóságnak.
Viviane Reding EU-biztos szerette volna kiterjeszteni a brüsszeli bizottság vétójogát is. Ezt a mostani megállapodás nem teszi lehetővé, de kimondja, hogy a bizottság és az új testület véleményét figyelembe kell venni az érintett döntéseknél.
Lehetővé teszi az EU várhatóan azt is, hogy nemzeti döntéssel - a verseny növelése érdekében - szükség esetén leválasszák a nagy távközlési szolgáltatók tevékenységéről a kiskereskedelmi forgalmat.
A reform nyomán tovább növekednek a fogyasztók jogai is. Növeli emellett a csomag az internethez való hozzáférés és az internethasználat szabadságának garanciáit.
Kapcsolódó cikkek
- NHH: a fogyasztót védi az új uniós keretszabályozás
- Sikerre ítéli az új keretszabályozást az NHH első embere
- Új versenyügyi és távközlési biztosok az EB-ben
- Megállapodtak az uniós intézmények az EU újabb távközlési reformjairól
- Hiányosságok az uniós telekommunikációs versenyképesség terén
- Közös álláspont azuniós távközlési reformokról
- Mégsem lesz távközlési szuperhatóság az EU-ban?
- Nem lesz távközlési szuperhatóság az EU-ban
- Fixvonalas szolgáltatásokat ellenőrző szervezetet állít fel az EU
- Aggódik az EU a román hírközlési hatóság függetlenségéért
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.