Android rendszerű netbookokat tervez a HP?
A WSJ szerint Satjiv Chahil, a HP PC-üzletágért felelős alelnöke a lap kérdésére megerősítette, hogy foglalkoznak az Android operációs rendszer tanulmányozásával a kommunikációs és a számítógépes alkalmazás szemszögéből egyaránt. Arról azonban, hogy ténylegesen milyen netbookokban és mikor képzelnek el Android szoftvert, Chalil egyelőre nem beszélt. Mindeddig a PC-gyártók közül csak az Asus tett hasonló kijelentést, ám konkrét terveket ők sem ismertettek.
Szakértők régóta mondják, hogy a Linux-alapú, nyílt forráskódú, okostelefonokhoz kifejlesztett szoftver alkalmas lenne kisteljesítményű netbookokon történő használatra is, az első erre vonatkozó, valóban komoly hír azonban csak idén februárban látott napvilágot. Akkor jelentette ugyanis be a Freescale Semiconductor, hogy az általuk kifejlesztett i.MX51 ARM architektúrás processzort olyan netbookokba szánják, amelyeken az ő csipjükre épülve a Google Android operációs rendszere fut.
Glen Burchers, a Freescale globális marketingigazgatója akkor úgy nyilatkozott, hogy az ő lapkájuk a kisebb és egyszerűbb minilaptopoknál igenis labdába rúghat az Intel Atommal szemben, előnye pedig, hogy egy ARM-alapú rendszer nagyjából kétszer annyi ideig tud üzemelni ugyanolyan akkuval, mint egy Atom CPU-s netbook.
Kapcsolódó cikkek
- HP Mini 210-es netbookok átlag fölötti tudással
- Új, nagy teljesítményű HP munkaállomások Intel Xeon 5600 CPU-kal
- A HP felfrissíti a Pavilion dv3 noteszgépcsaládot
- A HP mentegetőzik hibás notebookjai miatt
- HP Mini netbookok gyorsabb Atom processzorral
- HP noteszgép Core i3 processzorral
- Új HP ProBook noteszgépek új Intel Core lapkákkal
- Könnyű HP netbook új Intel Atom processzorral
- HP noteszgépek beépített miniprojektorral
- Megjelent a HP Mini új generációja
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.