A világ legkisebb Full HD videokamerája a Sony-tól

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 3. 13:04

A gyártó aktualizálta eddig is csúcstartó modelljét, mely teljesen új érintőképernyőt kapott, de nem jelent számára gondot a geotag-ek elhelyezése, vagy a Navteq térképek kezelése sem.

A Sony eddig is a legkisebb kategória csúcstartója volt, a most megjelent HDR-TG5 azonban elődjeinél is kisebb. Mindez nem jelenti azt, hogy egy leegyszerűsített géppel lenne dolgunk, sőt, ahogy az a Sony-tól már megszokhattuk a fényképezőgépeknél, a kisebb masinák néha többet tudnak nagyobb fizikai kiterjedéssel rendelkező társaiknál. A HDR-TG5 esetében ez azt jelenti, hogy a kamera az eddigi optikai stabilizátorral rendelkező 10x-es optikai zoomot, 2,4 megapixeles szenzort, a Dolby Stereo hangot és még számos szolgáltatást egy igen apró dobozba gyömöszölte be. A modell elődjénél azonban felmerült, hogy a méretcsökkentés a használhatóság rovására ment. Éppen ezért a HDR-TG5 új felhasználói interfészt kapott, melyből elsőként a vadonatúj 2,7 inches kijelző tűnik fel, megnövelt érzékenységével. A mosolyfunkcióval is rendelkező gép már nem 8, hanem 16 GB-nyi beépített memóriát kapott, az 1920x1080-as felbontású, AVCHD kódolású videók rögzítésére. A GPS geotag funkcióval a felvételeket elkészítésük helyéhez köthetjük, eddig ilyen szolgáltatás nem volt ebben a kategóriában. A Sony HDR-TG5 forgalmazását májusban kezdik meg, 120 ezer yenes, vagyis nagyjából 1200 dolláros áron.

Kulcsszavak: Sony kamkorder

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55