Internettörténeti kiállítás nyílt Szegeden
Bohus Mihály, az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány munkatársa elmondta: a tárlat az 1960-as évektől napjainkig mutatja be a Magyarországon használt hálózati eszközök fejlődését, valamint a mai internet kialakulását.
A tárlaton látható - többnyire a mai napig működő - eszközök közül a legrégebbiek a villanyírógépes terminálok 1963-ból. Ekkoriban Magyarországon alig több mint kéttucatnyi számítógép volt, a terminálok ezekhez a berendezésekhez kapcsolódtak.
A következő fejlődési lépcsőt a képernyős terminálok jelentették, ezek segítségével már egy karakteres kijelző és egy billentyűzet segítségével léphettek kapcsolatba a számítógépekkel és egymással a felhasználok. A kiállításon három magyar és három észak-amerikai fejlesztésű berendezést láthatnak az érdeklődők.
A tárlat egy másik szekciójában a nagytávolságú adatátvitel eszközeivel lehet megismerkedni. Szerepel a kiállításon telefonvonalakat használó modem a másodpercenkénti háromszáztól kétmillió bites kapacitásig, és számos olyan eszköz, amelyet a nyolcvanas évek közepén elkezdett hazai adathálózat-fejlesztési munka - az X.25-ös adathálózat kiépítése - során használtak. Bemutatják például azokat a berendezéseket, amelyek 1988-ban Szeged és Budapest között a másodpercenkénti 2400 bites kapcsolatot biztosították.
A kiállítás egy másik része a helyi hálózatok technikai fejlődését szemlélteti, amely a személyi számítógépek elterjedésével az 1980-as évek elején kezdődött. Kipróbálható a korabeli hálózat-felügyeleti rendszerek és hálózati-alkalmazások működése is.
A kiállítás tárolóiban számos, az adathálózatokkal kapcsolatos tankönyv és más dokumentum olvasható. A falakra felfüggesztett tablók segítségével megismerhetőek az internet történetének főbb lépései az Arpanet 1969-es indulásától kezdve a rendszer huszonöt évvel ezelőtti első európai (hollandiai), majd az 1991-es magyarországi megjelenésén át napjainkig.
Bohus Mihály elmondta, hogy a kiállítás létrehozását az Internet Szolgáltatók Tanácsának támogatása tette lehetővé.
Kapcsolódó cikkek
- Búcsúzik a floppy
- 20 éves a LED nyomtatás Európában
- Múzeumi darab lett a Pirate Bay egyik szervere
- 30 éves a CD-lemez - vajon mennyi van hátra?
- Fényképezés és a reneszánsz a Nagymező utcában
- 50 éves az IC
- 60 éves a mai számítógép elődje
- 30 éves az Intel x86-os architektúra
- Egymilliárd winchestert gyártott eddig a Seagate
- Továbbra is látogatható a Petzval József korának fotótechnikája című kiállítás a műszaki múzeumban
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.