Live Search és Kumo után itt a Bing

Milkovits Gábor, 2009. május 28. 20:31

A Microsoft az eddig Kumo kódnéven fejlesztett keresőmotorra építve, „Bing” elnevezéssel egy teljesen új keresőszoftver-projektet indított útjára, immár sokadik próbálkozásként arra, hogy felvegye a harcot a Google-al.

A Bing-et a napokban fokozatosan mutatja be a cég, míg a teljes körű startra sajtóértesülések szerint jövő szerdán kerül majd sor. A Reuters azt is tudni véli, hogy a világ legnagyobb szoftvercége 80-100 millió dollárt tervez költeni a keresőhöz kapcsolódó reklámkampányra, ami nem csekélység; a fő rivális Google például tavaly egész évben 25 milliót fordított hirdetésekre. A Microsoftnak korántsem lesz könnyű dolga, hiszen a Google hosszú ideje uralja a globális internetes keresőpiac közel háromnegyedét, ráadásul mind ők, mind pedig a másik konkurens Yahoo is nemrég frissítették új funkciókkal szoftverüket.

Ami a Bing újításait illeti, a keresőprogram állítólag a megszokottól eltérően mutatja a videókat, a képtalálatokat és egyéb multimédiás tartalmakat, illetve speciális szűrési lehetőségeket is fel fog vonultatni. A Microsoft a fejlesztések időigényessége mellett valószínűleg azért is várt ilyen sokáig keresője megújításával, mert sokáig reménykedett abban, hogy a Yahoo-nak legalább a keresőrészlegét sikerül valamilyen módon megszereznie.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32