A Microsoft a jövő játékain dolgozik: kontroller, ami nincs és mégis van
Amikor a két nagy, az Xbox és a PlayStation3 harcából meglepő módon a Nintendo olcsó és kisebb tudású Wii konzolja került ki győztesen, a játékipar szereplői elkezdték újraértelmezni eddigi elképzeléseiket. A Wii hardvere, egyszerűsége ellenére, kitűnő játékélményt kínált, mindezt egy mozgásérzékelő kontrollerrel megfejelve, mely tovább segítette az addig is szárnyaló értékesítéseket. Nem véletlen tehát, ha a Microsoft is hasonló irányba gondolkodik, hiszen kit érdekel újabb néhány millió, a grafikus magba integrált processzor, ha a teljesítmény nem fordítható le játékélményre.
A Natal nevű projekt lényege, hogy egy fizikai valójában csak egy kis doboz formájában érzékelhető eszköz, mely képes az emberi akciókat, reakciókat érzékelni. Az eszköz szenzorokra és a beérkező információk intelligens feldolgozására épül, a beépített kamera, térérzékelő, mikrofon adatait elemzi és alakítja át a játékkonzol számára feldolgozható információkká. A végeredmény pedig aligha írható le jobban, mint a például a Különvélemény című filmből ismert jelenet, amikor főhősünk kezének mozgatásával nyit meg mappákat, böngészik az információk között. A gyakorlatban ez azt jelenheti, hogy a Microsoft ahelyett, hogy saját vezetékes vagy vezeték nélküli kontrollereken dolgozna, egy teljesen új megközelítésen dolgozik, vagyis a jövő teniszmérkőzéseit nem irányítóval a kezünkben, de akár tenyerünk mozgatásával játszhatjuk le.
Kapcsolódó cikkek
- USB flash támogatást kap az Xbox 360
- Jönnek a limitált 250 GB-os Xbox-ok
- A PS3 után az Xbox is olcsóbb lesz?
- Több mint fele hibás az Xbox 360-konzoloknak
- Halo Legends: Halo univerzumban játszódó Anime-széria az Xbox Live-on
- 120 GB-os PS3, olcsóbb Xbox 360 az ősszel?
- Különleges mozgásérzékelő az Xbox 360-hoz
- Egymillió Halo Wars letöltés
- Az európai konzolpiacon nyilvánvalónak tűnik a Microsoft előnye
- A Wii és az Xbox szárnyalt, a PS3 visszaesett novemberben a tengerentúlon
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
Környezetbarát és csendes – ezek az e-autó legnagyobb előnyei a magyarok szerint
A magyarok ötöde vezetett már elektromos autót, és legtöbben a környezetbarát és csendes működést emelték ki – többek között ez derült ki az OMODA5 és az OMODA5 EV autók gyártója, a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
Karácsonyi klasszikusok új köntösben
A mesterséges intelligencia új életre keltheti a kedvenc karácsonyi filmjeinket. A Samsung okostévéken elérhető AI alapú funkciók most a régi klasszikusokat még részletgazdagabbá és tisztábbá varázsolhatják, hogy a jól ismert ünnepi történeteket rendkívüli minőségben élvezhessük.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.