Mindennaposak a számítógépes balesetek, számuk egyre emelkedik

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 10. 13:15

Amerikai kutatók szerint hétszeresére nőtt az otthoni számítógépekkel kapcsolatos balesetek száma, többnyire gyerekek sérülnek meg.

1994 és 2006 között 78 ezer sérültet láttak el amerikai kórházakban, a balesetek 93 százaléka otthon történt. A vizsgált tizenhárom éves időszakban a sérülések száma 732 százalékkal nőtt - olvasható az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban.

A legtöbb baleset az ötévesek körében történt, akik elestek a vezetékekben vagy a leeső monitorok okoztak nekik sérülést. Őket követik a 60 év fölöttiek, akik a feljegyzett balesetek 37,7 százalékát szenvedték el,

Lara McKenzie kutatásvezető elmondta, a jövőben is szükség van a számítógéppel kapcsolatos sérülések kutatására, mivel ezek az eszközök egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. Szerinte ahhoz, hogy a háztartások biztonságát ezen a területen növelni lehessen, több információra lenne szükség a használt számítógépek és kapcsolódó eszközök típusával kapcsolatban, és arról, a lakásban hol, milyen berendezési tárgyakon, hogyan vannak elhelyezve. Nagyobb erőfeszítést igényel az is, hogy a baleseteket -  különösen a kisebb gyerekekkel előforduló sérüléseket - megelőzzük. Minél elterjedtebbek lesznek az otthoni számítógépek, annál inkább növekszik az ebből eredő balesetek száma - hangoztatta.

Kulcsszavak: egészségügy

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32