Nokia netbook-ok Android rendszerrel?

Milkovits Gábor, 2009. június 27. 08:04

A címben feltett kérdés egy kissé vadul hangzik, elemzők szerint azonban ez várható, legalábbis erre következtetnek a Nokia-Intel kooperáció híréből és néhány egyéb tényező alapján.

Daniel Amir a Lazard Capital Markets-től azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Nokia által tervbe vett netbook-okat, vagy inkább mobil internet eszközöket (MID) szolgáltatók vezeték nélküli internet-előfizetéssel fogják forgalmazni. Ami az Android-ot illeti, a szoftver a 2010-es megjelenéskor jó összekötő kapocs lesz más hasonló készülékekkel. Amir különféle készülékgyártókkal folytatott beszélgetésekre hivatkozva állítja elképzelése valószerűségét. A technológiai együttműködésből az Intel Atom CPU vagy valamilyen utódja adódik kézenfekvő megoldásnak, márpedig ehhez passzol az Android.

A dolog érdekessége az, hogy a Nokia már szorgalmaz saját, szintén nyílt forráskódon alapuló operációs rendszert a Symbian képében. Ez azonban inkább okostelefonokra lett szabva, míg az Android netbook-jellegű hardver-környezetben is többé-kevésbé megfelel az elvárásoknak. Egyelőre egyik fél sem árult el részleteket a leendő Intel-alapú Nokia készülékekről.
 

Kulcsszavak: Nokia notebook Intel Android

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32