SMS-el feltörhetőek és lehallgathatóak az iPhone-ok

Kiss Ádám Zoltán, 2009. július 6. 10:10

Az Apple bejelentette, hogy egy már korábban a cég tudomására jutott hiba befoltozására készül. A veszélyes rés lehetővé teszi, hogy egy fertőzött SMS segítségével meghatározzák a felhasználók helyét és akár kihallgassák beszélgetéseiket, még akkor is, ha a telefon a zsebükben van.

Az Apple a hiba javításának ígéretével együtt ismerte el, hogy igen veszélyes biztonsági rés rejlik iPhone telefonjaikban. A Hibát felfedező Charlie Miller kissé zavaros okfejtésben azt ecsetelte, hogy az iPhone operációs rendszere biztonságosabb, mint az Apple számítógépein használt OS X, ám a biztonsági rés elég zavarba ejtő. A kiskapu kihasználásához mindössze egy speciálisan megformázott SMS-t kell elküldeni a felhasználónak, és máris átvehetjük az irányítást a telefon felett. És most következik az a rész, amit az összeesküvés-elméletek kedvelői minden bizonnyal imádni fognak, ám mégis igaz. Az operációs rendszer fölötti irányítást a fertőzött telefonon olyannyira át lehet venni, hogy GPS koordináták segítségével ezek után a felhasználó tudta nélkül meg lehet határozni, merre jár épen. Már ez sem örömhír, ám talán még ennél is rémisztőbben hangzik, hogy a készülék mikrofonját is be lehet kapcsolni és szintén a felhasználó tudta nélkül ki lehet hallgatni beszélgetéseit. Ilyenformán az iPhone nem kifejezetten kémeknek, vagy házasságszédelgőknek ajánlott modell, Miller ráadásul még további kockázatokra is utalt, ám az Apple-el megállapodtak, miszerint a hiba javításának megérkeztéig nem ad ki részleteket. Erre a jelenségre egyébként már számítani lehetett, és vélhetően a Google mobil operációs rendszerével, az Androiddal is hasonló lesz a helyzet. A gond az, hogy a korábbi évvel erőforrásszegény, kissé butuska és lassú telefonjainak kora lassan lejár, és az időközben miniszámítógépekké előlépett telefonok összetettségük miatt már alkalmas platformok idegen kódok futtatásához.
 

Kulcsszavak: Apple iPhone security

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32