Két új Asus Eee Seashell netbook

Milkovits Gábor, 2009. július 9. 08:56

Az Asus két új modellel, a 10,1” képernyős 1005HA-val és a 11,6” képernyős 1101HA-val  bővítette Seashell, azaz tengeri kagyló termékcsaládját, amelyek tartogatnak néhány újdonságot a vásárlók számára.

Az egyik fontos változtatás a cserélhető akkumulátor, a korábbi verziók ugyanis beépített akkuval voltak kaphatók. Márpedig a tartalék akku fontos lehet a kifejezetten a hordozhatóságra kihegyezett masinák esetében, amelyek egyébként egyformán 1,27 kilogrammot nyomnak. Ráadásul az 1005HA a gyártó szerint minden eddigi netbook-nál hosszabb ideig, 10,5 órán át működik akkuja egy feltöltésével – a nagyobb 1101HA 9,5 órát tud. Szintén lényeges az Asus új „Eee Docking” szoftvere, amelynek segítségével gyorsan és könnyedén elérhetőek a cég kifejezetten Eee netbook-okra szabott alkalmazásai: az “Eee Sharing” révén például fájlokat lehet cserélni a készülékek között, míg az „Eee Arena” online játékokat, zenéket, videókat és internet-rádiót kínál.

A két új Eee Seashell mini-laptopon amúgy a már megszokott Intel Atom (1,66 GHz-es N280 1 GB RAM)-Windows XP párosítás található. Említést érdemel még a 160 GB-os merevlemez, a WiFi b/g/n és a Bluetooth 2.1+EDR, illetve az 1,3-megapixeles webkamera. Az 1005HA Seashell 389,99; míg a 1101HA egyelőre ismeretlen áron lesz kapható hamarosan.


 

Kulcsszavak: ASUS Asustek Asus notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32