Több mint fele hibás az Xbox 360-konzoloknak

MTI Sajtóadatbank, 2009. augusztus 19. 08:44

Ötször annyi Xbox 360-as videojátékgép romlik el, mint a konkurens Sony Playstation 3 készüléke - mutatta ki a Game Informer című magazin.

A legjellemzőbb - és egyben legnagyobb botrányt kavaró - hibajelenség, a "vörös halálkör" majdnem minden egyes elsőszériás Xbox 360 konzolt érintette. A jelenséget azért nevezik így, mert amikor az érintett készülékek már majdnem teljesen elromlottak, akkor a főkapcsolónál megjelent egy vörös kör, amely a hibára figyelmeztetett. Ilyenkor pedig már más nem segített csak a konzol cseréje - bár gyakran a cseregép is áldozatul esett a gyári hibának. A későbbi szériákban a "vörös halálkört" már megjavították, helyette viszont újabb szériahibák jelentek meg - igaz, már sokkal ritkábban.

 A 2005 novembere óta gyártott konzoloknak így is összesen 54,2 százaléka hibás. Ez a szám meglehetősen szégyenteljes: a rivális Sony Playstation 3 készülékénél ez a szám 10,6 százalék, a Nintento Wii-k esetében pedig mindössze 6,8 százalék.

 A Game Informer magazin összesen 5000 géptulajdonos olvasó megkérdezésével végezte el a számításokat. Azok értelmezésénél azt is figyelembe kell venni, hogy az Xbox 360-at sokkal többet használják naponta, mint a két rivális gépet. A játékosok 40,3 százaléka naponta 3-5 órát játszanak mindennap az Xbox 360-nal, míg ez a szám a PS3-nál 37 százalék, a Wii-használük 41,4 százaléka pedig naponta kevesebb mint egy órát játszik.

 Ugyanakkor az Egyesült Államokban a Microsoft supportja (vevő- és felhasználó-szolgálata) a legrosszabb minősítést szerezte meg, mivel a legtöbbször több mint egy hónap átfutási időre volt szükségük a meghibásodott konzolok javításához vagy cseréjéhez. A Nintendónál ez általában egy-másfél hétig tartott. Az Xbox vevőszolgálatát a vásárlók mindössze 37,7 százaléka találta segítőkésznek - a Sony ügyfélszolgálatának esetében ez a szám 51,1, a 56,1 százalék.

 Meglepő fordulatként azonban a rossz tapasztalatok ellenére is az Xbox 360-tulajdonosoknak mindössze 3,8 százaléka jelentette ki, hogy sosem vesz többé a Microsoft termékéből.

Kulcsszavak: Microsoft Xbox játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32