Rács mögé kerül a tizenéves internetes zaklató

Genda Csongor Zoltán, 2009. augusztus 23. 09:17

Egy Nagy-Britanniában élő tinédzsert szabadságvesztéssel sújtott a fölötte ítélkező bíróság, mivel az megfenyegette egyik ismerősét egy interneten küldött üzenetben.

A mostani eset precedens értékű, ugyanis ez az első olyan ügy, amelyben bírósági ítélet született. A 18 éves vádlott a Facebook közösségi portálon küldött levelet egykori iskolatársának, amelyben életveszélyesen megfenyegette azt. A mostani esetnek azonban előzményei is vannak, a fiatal zaklató korábban már verbálisan és fizikailag is bántalmazta az áldozatot, így az esküdtszék a lehető legszigorúbban járt el, és három hónapra javítóintézetbe küldte a fiatal lányt.
Emma Jane Cross, a Beatbullying nevű civil szervezet vezetője üdvözölte a bíróság döntését, és bízik abban, hogy ez az eset elrettentő példaként szolgál majd a többi webes zaklató előtt is.
 

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36