Nem működik a Hotmailen a képbeillesztő funkció
A Microsoft nagyjából négy héttel ezelőtt kapcsolta ki a lehetőséget, azonban erről csak most értesítette a felhasználókat. A késésnek valószínűleg szintén biztonsági okai vannak, a korábbi bejelentés ugyanis felhívta volna a hackerek figyelmét arra a hibára, amely miatt a lépés történt. Ez egyébként nem hivatalos információk szerint egy az Internet Explorer böngésző és a Hotmail működését összehangoló ActiveX vezérlőn található, amit a szoftveróriás a szeptember második keddjén kiadásra kerülő frissítőcsomagjában fog kibocsátani. A Hotmail teljes funkcionalitásának helyreállítására valószínűleg pár héttel ezt követően kerül majd sor.
A Hotmail-en egyébként hagyományos módon, mellékletként továbbra is lehet képeket csatolni az e-mailekhez, azaz a Microsoft intézkedése valóban csak kisebb kellemetlenséget okoz a felhasználóknak. Ennek ellenére szimpatikusabb lett volna a társaságtól, ha nem hagyja bizonytalanságban a felhasználókat, hanem időben figyelmezteti őket, és egyúttal módozatokat ajánl a sebezhetőség elkerülésére.
Kapcsolódó cikkek
- Újabb tízezrek adatai a neten, érintett a Yahoo és a Gmail is
- 10 ezer Hotmail jelszó szivárgott ki
- Integrált Bing kereső a Hotmail-ben
- 5 GB ingyen tárhely a Hotmailen
- Kijött az új Windows Live Hotmail
- A Microsoft mégis megtartja a Hotmail nevet
- "Asztali Hotmail" a Microsofttól
- Kiterjeszti Hotmail levelezőszolgáltatását a Microsoft
- A jövőben fizetni kell az MSN Hotmail outlookos használatáért
- 250 MB ingyenes tárhely a Hotmailen
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A jó webdesigner UX designer is
Bekerült egy magyar internet szolgáltató kínálatába a Starlink
Magyarországon egy hivatalos Starlink viszonteladó magyarországi képviselőjeként a Vannet Telekommunikációs Kft. kínálja elsőként üzleti ügyfeleknek magyar nyelvű támogatással a Starlink műholdas internetszolgáltatását. A gyors és rövid késleltetésű technológia a rossz internetellátottságú helyeken és másodlagos, backup szolgáltatásként is új perspektívát nyit a cégek számára.
Készülékkedvezménnyel támogatja az iskolakezdést a Vodafone
A Vodafone Magyarország egyedi ajánlattal készül az iskolakezdés időszakára: augusztus 2. és október 3. között a szolgáltató minden új, Gigabit Net csomagra előfizető vagy erre a csomagra váltó, valamint Gigabit Net szerződést meghosszabbító ügyfél számára a vezetékes internet előfizetés mellé 31 500 Ft-os készülékkedvezményt biztosít meghatározott készülékekre. Ebben az időszakban a Vodafone ONE készükékkedvezmény összevonható a Gigabit Net készülékkedvezménnyel, így a Vodafone ONE ügyfelek 52 500 Ft-ot spórolhatnak meg készülékvásárláskor.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.