Elsőségre tör az Acer a noteszgéppiacon
A Gartner piackutató adatai szerint az Acer globális részesedése a PC-k terén 13,5; a noteszgépeknél pedig 20,1 százalék, mely utóbbival a második helyen áll a HP mögött. A mostani és a tervezett gyarapodás mögött főként az Intel Atom CPU-s netbookok eladásai, illetve a kínai gazdaságélénkítő program hatására a távol-keleti országban felélénkülő kereslet állnak. Az ambiciózus tervekhez persze nyilván a riválisoknak is lesz egy-két szava, főleg ha hihetünk Paul Otellini Intel-vezérnek, aki szerint a számítógépes ágazat végre kezd magához térni a válságból.
A gazdasági válság egyébként az amúgy a többiekhez képest relatíve terjeszkedő Acert is sújtja: a cég most közzétett adatai szerint első félévi nyereségük 6 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A noteszgép-ágazat ugyanakkor jól teljesített, így ma a vállalat bevételeinek 67 százalékát hozza, szemben a tavalyi 60 százalékkal.
Kapcsolódó cikkek
- Acer Timeline X noteszgépek májusban
- Acer laptopok az új Intel Core i mobilprocesszorokkal
- Az Acer bemutatta az első "Pine trail" netbookot
- 250 dolláros Acer laptop Amerikában
- Az első helyre tör az Acer
- Android és Windows 7 is van az új Acer netbookon
- Túlmelegedő noteszgépeket hív vissza az Acer
- Acer és MSI netbookokon terjed a Moblin Novell SUSE-változata
- XP is lesz az Acer első Androidos nettopján
- Acer netbook 2 GHz-es Atom lapkával
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
A K&H élen jár az IT hatékonyság mérésében
A banki szektorban egyedülálló módszerrel monitorozza fejlesztéseit és méri az IT fejlesztések hatékonyságát a K&H. Ezt a tevékenységét saját maga, házon belül látja el, amivel szintén egyedülállónak számít a piacon. Az ún. Fast Function Point módszertan segítségével a K&H folyamatosan feltárja a fejlesztési folyamatok és rendszerek optimális működésére épülő fejlesztési pontokat, a költséghatékonyságot és a projektek komplexitását, ezzel lehetőséget adva, hogy szakemberei innovatív fejlesztéseket valósítsanak meg a visszajelzések alapján.
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.