A francia nemzetgyűlés elfogadta az illegális internetes letöltés tiltásáról szóló új törvényt
A kormány azért terjesztett be új javaslatot, mert az előző, májusban elfogadott törvény legfőbb intézkedését - amelynek értelmében a világhálós kalózok internethez jutása egyszerű adminisztratív eljárás keretében, bírósági ítélet nélkül is felfüggeszthető lett volna -, alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánytanács.
Az internetes kalózkodással szemben Európában legszigorúbb törvénytervezet végső elfogadásához a módosított szövegről szeptember 22-én a parlament két házának közösen is szavaznia kell, amelyek kormánytöbbséggel rendelkeznek, és így várhatóan elfogadják azt.
A törvény fokozatos szankcionálást ír elő azoknak, akik illegálisan töltenek le kulturális tartalmakat, így zenét és filmeket a világhálóról. A művek internetes terjesztésére és jogvédelemére a kormány egy külön hatóságot, a Hadopit hozza létre, amely az eredeti törvény szerint az internet-hozzáférés felfüggesztését is elrendelhette volna. Ezt nem engedélyezte az alkotmánytanács.
Az új változat szerint a Hadopi a kalózpéldányokat letöltőket először e-mailben, majd ajánlott levélben figyelmezteti arra, hogy tiltott dolgot csinálnak, a szankcionálásról viszont a Hadopi kérésére a bíróság fog dönteni.
A bíró a javaslat szerint maximum egy évre rendelheti el az internet-hozzáférés felfüggesztését, valamint 300 ezer eurós pénz- és két év börtönbüntetést is kiszabhat. A két utóbbi büntetési tétel a tiltott letöltésre eddig vonatkozó törvényben is szerepelt.
Az az internet-előfizető, aki hagyja, hogy számítógépéről egy másik személy kalózkodjon, 1500 eurós pénz- és egy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélhető. Ha egy megbüntetett előfizető egy másik szolgáltatóval köt szerződést, 3750 euró pénzbüntetéssel sújtható.
Miután a zeneipari eladások az év első negyedévében 18 százalékot estek vissza az előző év azonos időszakához képest, a zeneipar legfőbb szervezetei hétfőn közleményben sürgették a törvény mielőbbi életbelépését.
Az ellenzék viszont a törvény új változatát túlságosan megtorlónak, és az abban foglaltak megkerülhetősége miatt hatástalannak tartja a kalózokkal szemben, ezért nemmel szavazott rá. A szocialista frakció jelezte: ismét az alkotmánytanácshoz fordul jogorvoslatért. Az ellenzék szerint az előfizetési díjak néhány eurós megemelésével lehetne biztosítani a kulturális tartalmakhoz való szabad hozzáférést.
Kapcsolódó cikkek
- Pert nyert kiadójával szemben a Pink Floyd
- Eminem zenei kiadója rászállt az Apple-re
- A zeneipar többé nem pereli be a fájlcserélőket
- Figyelmeztető leveleket küld a lemezipar a végfelhasználóknak is
- Gitárgyártó perel a Guitar Hero miatt
- Beperelték az Apple-t az online zenei piac "monopolizálása" miatt
- A zeneipar egész Európa webes adatforgalmát szűrné
- 220 ezer dolláros kártérítés 24 dal feltöltéséért
- Három évet kaphat az Allofmp3.com tulajdonosa
- Adásszünettel a zenéért
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.